Furcsa, testen kívüli élmények

Halálközeli élmények? Szkeptikusan állsz a dologhoz? Pedig sokan beszámolnak hasonlókról. Tedd félre a kétkedést, és olvasd el cikkünket.

Szellemed szorosan kötődik testedhez, de mivel annyira hozzászoktál már ehhez, nem is vagy tudatában. Azonban előfordulhat, hogy bizonyos történések hatására elhagyod a fizikai burkot, hogy rövid időre átcsusszanj egy másik dimenzióba.

Asztráltest

Évszázadok óta hisznek az emberek az asztráltest létezésében. Úgy tartják, hogy az asztráltest a fizikai test tökéletes mása, a kettőt pedig csupán egy ezüstfonál tartja össze. A két test rendszerint teljesen fedi egymást, de néha előfordul, hogy különválnak. Ekkor élhető át a testelhagyás élménye.

Testen kívüli élmények

A testen kívüli élmények néha spontán módon következnek be. Azok, akik már átélték, többnyire arról számoltak be, hogy egyik pillanatban még a testükben voltak, a következőben pedig hirtelen azon kívül találták magukat. Előfordulhat, hogy ekkor az asztráltest a fizikai test fölött lebeg, és azt figyeli, vagy megeshet, hogy egy idegen környezetben találja magát – akár a végtelen űrben száguld. Az élmény végén a személy visszatér a testébe, sokszor a fejen keresztül. A testen kívüli élmény lényege tehát, hogy az asztráltest egy időre elhagyja fizikai börtönét. Az élményt átélő személy sokszor számol be különböző illatokról, valamint látja a két testet összekötő ezüstfonalat, és úgy hiszi, ha a fonal elszakad, ő is meghal. Néha műtét vagy valamilyen betegség lefolyása alatt jelentkezik a testen kívüli élmény, bár ugyanilyen valószínűséggel megtapasztalható alvás közben vagy alvás előtt is.

Halálközeli élmények

A halálközeli élményekben nincs semmi új, már a Krisztus előtti nyolcadik században keletkezett tibeti Halottak könyve is említést tesz róluk. Mára több, ebben a témakörben íródott könyv és terjedelmes tanulmány is megjelent, mely komolyan vizsgálja a halálközeli élmény hitelességét.

Ami igazán figyelemreméltó, hogy egyrészt a jelenség szinte minden esetben ugyanazt a menetrendet követi, másrészt, hogy a halálközeli élményt átélt személyeket szinte teljes egészében megváltoztatja az esemény. Például sokkal érzékenyebbé, együttérzőbbé válhatnak, vagy egész egyszerűen száznyolcvan fokos fordulatot vesz az életük, esetleg felfedeznek magukban valamilyen rejtett tehetséget - melyről korábban fogalmuk sem volt. Az élményt átélő először kiszáll a testéből, és szinte azonnal tudatára ébred mindannak, ami körülötte folyik.

Az alagút vége

Ezt követően belép egy sötét alagútba, aminek a másik végén fényt lát, amikor pedig kiér az alagút végére, barátságos emberek veszik körül. Sokan számoltak be elhunyt családtagjaikkal való találkozásokról, mások angyalokat láttak, vagy Jézussal találkoztak. Ebben az állapotban a személy összegzi életét, és áttekinti mindazt, amit addigi élete során elért, valamint azt is, hogy mi az, amit még meg kell tennie. Általában ezen a ponton közlik vele, hogy vissza kell térnie a Földre, amit ő vonakodva meg is tesz, majd visszaszáll fizikai testébe. A szkeptikusok szerint a halálközeli élmény nem más, mint azon érzetek összessége, melyeket a haldokló agya idéz elő. Ez azonban nem magyarázza, hogy a kérdéses személy hogyan képes pontról pontra leírni, mi történt fizikai környezetében az élmény során. Sokan látják a szekrény tetején lévő holmikat, amíg a mennyezet magasságában lebegnek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Asztrális kivetítés

Egyes emberek azt állítják, hogy képesek akaratlagosan elhagyni testüket, és az úgynevezett asztrális síkon utazgatni. Ilyenkor bizonyos ismerős vagy éppen addig sosem látott helyekre látogatnak el. De beszámoltak már arról is, hogy meglesik ismerőseiket. És állítólag mindeközben láthatatlanok maradnak.

Az asztrális kivetítésre azonban nagyon kevesen alkalmasak - mivel rettentő határozott spirituális erő szükséges hozzá.

Cikkünk az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent Jane Struthers - A spiritualitás bibliája című könyvből közöl részleteket.

Ebből a rendkívül részletes könyvből átfogó képet kaphatunk pszichikai képességeinkről. Az első fejezet végén találunk egy tesztet, amellyel lemérhetjük, hogy okkult erőink mennyire aktívak, majd a továbbiakban megismerkedhetünk olyan alapvető technikákkal, mint a földelés, a kiegyensúlyozás, az energiagyógyítás, a pszichikai védelem felállítása vagy a szellemi vezetőinkkel való kapcsolattartás. Megtanulhatjuk, hogyan jósolhatunk tarot-kártyával vagy rúnákkal, hogyan kommunikáljunk a háziállatainkkal, miként szólíthatjuk angyali segítőinket, vagy lelhetünk rá a lélektársunkra. A könyv végén a pszichikai képességek jegyzéke segíti, hogy felismerjük saját erőinket, és elkezdhessük fejleszteni.

Kiadja az Alexandra Kiadó.
Ára: 2999 forint.
A könyvet itt megrendelheted !

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

OLVASD EL EZT IS!

  • karma
  • horoszkóp

Szerelmi karma

  • karma
  • aszcendens

Ismerd meg a karmád

Ezt is szeretjük