5 félresikerült világvégejóslat
Hogyan magyarázták ki?
A ma ismert, beteljesületlen világvégejóslatok száma 49, és ez a mennyiség folyamatosan növekszik.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Mindegyik századnak megvoltak a maga világvégejóslatai, melyek szorongással vegyes várakozással töltötték el a közönségüket. Egyesek a Bibliát tanulmányozva, mások az eget kémlelve jutottak baljós következtetésre, míg volt, aki bonyolult matematikai képletekkel bíbelődött.

Az igazán elegánsak azonban simán a megérzéseikre hallgattak. Világvégejóslatok kötődnek neves dátumokhoz, kerek évfordulókhoz és csillagászati eseményekhez.

Ezek ritkán hagyták hidegen a közönséget, általában inkább tömeghisztériát okoztak. Íme, néhány jóslat, mely nem váltotta be az ígéreteket.

A maják előtt

A szájhagyomány szerint az első világvégejóslatot az asszíroknak köszönhetjük, akik így megelőzték a majákat - annál is inkább, mert a maják nem fogalmaztak jóslatokat. Az egykori Babilon területéről előkerült egy agyagtábla nagyjából az i.e. 2800-as évekből, mely szerint rohamléptekkel közeleg a világvége annak köszönhetően, hogy elharapódzott a becstelenség és a korrupció. Ha valóban így van, akkor ez az első forrás, mely a világvégét a társadalom hanyatlásával köti össze. Ez a jóslat ugyan a híres sci-fi szerző, Isaac Asimov Tények könyve című művében bukkan fel, de az író vallomása szerint valós tényeket gyűjtött össze.

Mágikus millennium

Az első millenniumi várakozásokat főleg a katolikus egyház táplálta, bár nekik köszönhetően nagyjából az egész középkor a Messiás eljövetelére való készülődésben telt.

A jeles dátumhoz közeledve azonban annyira felerősödött a pánik és a szorongás, hogy egyesek még a munkát is beszüntették, mondván, hogy úgyis felesleges már dolgozni. Ugyanakkor, mivel nem volt rögzített naptár, bizonytalan volt, hogy mikor jön el az 1000. év - nem kizárt, hogy a zavar évtizedekig is eltartott.  Miután 1000-ben a megváltás és a világvége egyaránt elmaradt, az egyházatyák a dátumot kitolták egy krisztusi korral, 33 évvel későbbre.

1066

A következő jeles dátum Sabbatai Zevi rabbi számításai alapján a fenevad száma lett, amit a háborúk sújtotta Európában uralkodó pesszimizmus jócskán megalapozott, és ekkor tört ki a nagy londoni tűzvész is. Bár a rabbi számításai nem jöttek be, rengeteg követőt szerzett, és később be is börtönözték pánikkeltés vádjával. Választhatott, hogy kivégzik, vagy áttér az iszlámra. Gyakorlatias ember lévén az utóbbit választotta.

A Halley-üstökös

A különleges égi események - főleg egy-egy üstökös megjelenése - a hagyomány szerint baljós eseményeket jósoltak, és e feltevés alól a látszólag racionális 20. század sem vonhatta ki magát. 1910-ben a Halley-üstökös visszatérése keltett pánikot, melynek terjesztésében az újságok is részt vettek. Többen is egy Flammarion nevű francia csillagász elméletét hirdették, mely szerint az üstökös által kibocsátott mérgező gázok elpusztítják a földi életet. Bár később más csillagászok helyreigazítást kértek, és igyekeztek megnyugtatni az embereket, nem jártak sikerrel. Sőt, sokan az elmaradt világvégéből sem tanultak.

A következő jelentős üstökös, a Hale-Bopp 1997-es felbukkanása a Menny Kapuja nevű kaliforniai szektára gyakorolt erőteljes hatást. A követők azt gondolták, az üstökös mögött érkező űrhajó fogja egy magasabb rendű dimenzióba szállítani a lelküket, ezért tömeges öngyilkosságot követtek el.

2011. május 21.

A legutóbbi világvége szintén vallási ihletésű - Harold Camping, a 90 éves kaliforniai rádiós műsorvezető több elhibázott dátum után idén május 21-ére hirdette meg Krisztus eljövetelét. Amikor ez elmaradt, az általános szokás szerint arra hivatkozott, hogy pontatlanok voltak a számításai, és kis csúszással, öt hónappal később, október 21-én fog bekövetkezni a világvége.

Szerinted eljön 2012-ben a világvége?

Ezt is szeretjük