A szívelégtelenség kiemelten érinti a cukorbetegeket: nehéz időben észrevenni a betegséget
Kutatások bebizonyították, hogy leggyakrabban cukorbetegség szövődményeként alakul ki szívelégtelenség.

GettyImages-1175963153
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Magyarországon körülbelül kétszázezer szívelégtelenségben szenvedő ember él, a betegség előfordulási gyakorisága a hetven év feletti lakosság körében a 10%-ot is meghaladja. A diabétesszel élők - a koronavírus okozta megbetegedéshez hasonlóan - ebben az esetben is a kiemelten veszélyeztetett csoportba tartoznak, hiszen a cukorbetegség a szívelégtelenség előfordulási esélyét a duplájára növeli.

Ugyanakkor pozitív fejlemény, hogy újabb cukorbetegségben használatos gyógyszer hatékonysága igazolódott a csökkent pumpafunkciójú szívelégtelenség kezelésében - hívta fel a figyelmet prof. dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, tanszékvezető egyetemi tanár, az SE Szív- és Érgyógyászat Klinika igazgatója a Magyar Kardiológusok Társasága online Tudományos Kongresszusán.

A szívelégtelenség előfordulása

A szívelégtelenség világszerte hozzávetőlegesen 64 millió embert érint, akik közül 15 millió az Európai Unióban, 6 millió az USA-ban él. A betegség a teljes népesség 2%-ánál jelentkezik, ennek megfelelően hazánkban becslések szerint 200 000 szívelégtelenségben szenvedő beteg van.

A betegség előfordulási gyakorisága a hetven év feletti lakosság körében a 10%-ot is meghaladja, egyben a kórházi felvétel egyik vezető oka, amely így jelentős gazdasági terhet ró az egészségügyi ellátásra. A COVID-19-es járvány alatt ezen betegek optimális kezelése jelentősen felértékelődött.

A szívelégtelenség oka

A szívelégtelenség hátterében a szív pumpafunkciójának károsodása áll. A szív egy rendszeres, ritmusos összehúzódás és elernyedés révén biztosítja a vérkeringést, ezáltal oxigénben és tápanyagban dús vérrel látja el a szervezet különböző szerveit és szöveteit. Amikor a szív összehúzódásában vagy elernyedésében elégtelenség lép fel, akkor nem tudja ellátni feladatát, nem képes a szervezet számára megfelelő mennyiségű vért pumpálni. Ezt az állapotot nevezzük szívelégtelenségnek.

GettyImages-157425167
Fotó: ez_thug / Getty Images Hungary

A leggyakoribb tünetei közé tartozik a gyengeség, a lábdagadás, a fulladás és az étvágytalanság.

A betegség tünetegyüttesekből áll

A szívelégtelenség az esetek döntő többségében már meglévő szív- és érrendszeri betegségek talaján alakul ki, mint például a koszorúér-betegség, a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség. Úgy is tekinthetjük, mint az eltérő eredetű szívbetegségek végstádiumát.

- A szívelégtelenség tulajdonképpen egy tünetegyüttes. Legismertebb tünetei a fáradékonyság és a nehézlégzés megjelenése - először csak terhelésre, később nyugalmi állapotban is -, melyek korlátozhatják a fizikai terhelhetőséget. Jellegzetes tünet még a lábdagadás, az étvágytalanság, esetleg a szívritmuszavar. A betegnek ezen tünetek jelentkezésekor mindenképpen orvoshoz kell fordulni - hangsúlyozta prof. dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, az SE Szív- és Érgyógyászat Klinika igazgatója a Magyar Kardiológusok Társasága 2020. évi online Tudományos Kongresszusán.

A betegség a cukorbetegeket kiemelten érinti

- Egy korábbi kutatás során öt év kórlefolyás után már a diabétesszel élők 68%-ánál találtak balkamra-funkciózavart. Mivel nem kifejezetten specifikusak a betegek egy jó részében a kialakuló szívelégtelenég tünetei, ez nehezítheti a betegség felismerését - mondta el prof. dr. Merkely Béla. 

A cikk az ajánló után folytatódik

- A diabétesz már jóval azelőtt károsítja a szervezetet, mielőtt felismernék. A 2-es típusú cukorbetegség a koszorúér-betegség és stroke előfordulási gyakoriságát és a szívelégtelenség előfordulási esélyét is többszörösére emeli. A javuló betegellátás ellenére a szívelégtelenség túlélési aránya - nemre való tekintet nélkül - sajnos rosszabb, mint a férfiak esetében például a prosztatarák vagy nők esetén az emlőrák - hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem rektora.

A korai felismerés életeket menthet

- A szívelégtelenség tehát egy gyakori és rossz prognózisú kórkép, azonban gondos odafigyeléssel megelőzhető. Ha már kialakult, fontos a korai diagnosztizálása és a megfelelő kezelése, amivel javíthatjuk a betegek életminőségét, és meghosszabbíthatjuk az élettartamukat - hangsúlyozza a professzor.

Már olyan megelőző intézkedésekkel is sokat tehetünk a szívünkért, mint az egészséges életmód, a mozgás, a káros szenvedélyek elhagyása. Cukorbetegeknél azonban ezen jól ismert rizikótényezők - mint a magas koleszterinszint, magas vérnyomás, fehérjevizelés, dohányzás - hiánya vagy megfelelő kontrollálása ellenére is fokozott - másfélszeres - a szívelégtelenség kialakulásának kockázata.

Ugyanakkor ma már a diabétesz és a szívelégtelenség kezelésében is rendelkezésre állnak olyan komplex terápiás lehetőségek, melyek a szövődményekre vonatkozóan is igazoltan csökkentik a kockázatot.

8 egészséges élelmiszer, ami védi a szívet

A nátriumbevitel csökkentése, valamint bizonyos táplálékok fogyasztása segítheti a prevenciót, mérsékelheti a szívbetegség kialakulásának esélyét.

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük