Durva járvány terjed Európában: erre figyelmeztetnek a hatóságok

Már hét országot érint a járvány, erre kell nagyon figyelni.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, vagyis a Nébih október végi információi szerint 2016. május 1. és október 12. között hét ország jelentett humán Salmonella Enteritidis-fertőzést, melyből 112 eset igazolt, 148 eset pedig valószínűsíthető volt.

Az eseteket Belgiumból, Dániából, Luxemburgból, Hollandiából, Norvégiából, Svédországból és az Egyesült Királyságból jelentették. Horvátország egy csoportos esetről számolt be, ahol egy haláleset történt, amely lehetségesen a fertőzéssel hozható összefüggésbe.

A vizsgálatok azt igazolták, hogy egy lengyel tojáscsomagoló központra vezethetőek vissza a megbetegedések. A fertőzés legvalószínűbb forrása tojás lehetett. A lengyel hatóságok és az érintett tagállamok már leállították a gyanús tételek forgalmazását.

Fokozott ellenőrzések zajlanak

Az ECDC és az EFSA fokozott monitoringot, felmérést javasol a tagállamoknak, így Magyarországnak is, és felhívták a figyelmet az epidemiológiai, mikrobiológiai és környezeti vizsgálatokra vonatkozó folyamatos információcserére, beleértve a RASFF - Rapid Alert System for Food and Feed - Élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyorsriasztási rendszer - és az EWRS - Early Warning and Response System - Korai figyelmeztető és gyorsreagáló rendszer - rendszereken keresztül érkező bejelentéseket.

Az újabb eseteket jelenteni kell az élelmiszer- és ivóvíz-eredetű megbetegedésekkel foglalkozó EPIS-FWD - Epidemic Intelligence Information System for food- and waterborne diseases - felé is.

Az eset kiterjedtsége, valamint a magas élelmiszer-biztonsági kockázat miatt Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár már korábban elrendelte a lengyel étkezési tojásszállítmányok fokozott vizsgálatát.

6 étel, amit másnap már ne egyél meg: ezért ne fogyaszd a lejáraton túl!

Nézegess képeket!

Elolvasom

A november 4-ig tartó ellenőrzéssorozat minden hazai tojáscsomagoló és -feldolgozó létesítményt érint. A szakemberek - a nyomonkövethetőség ellenőrzése mellett - valamennyi lengyel étkezési tojásételből mintát vesznek szalmonella vizsgálat céljából. További információt itt találsz minderről.

Ezt is szeretjük