7 dolog a lakásban, ami tönkreteszi a pajzsmirigyedet: dobd ki, ha lehet!

A következő tárgyak helyett lehet, hogy jobb, ha mást használsz.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Több kutatás is rávilágított már az elmúlt években, milyen komoly kapcsolat lehet a pajzsmirigybetegségek kialakulása, valamint a szervezetbe kerülő bizonyos vegyi anyagok között.

Legyen szó az Exeteri Egyetem 2010-ben nyilvánosságra hozott kutatási eredményeiről vagy épp az Epidemology című folyóiratban 2014-ben megjelent kutatásról, egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a szervezetbe kerülő PFOA jelentős mértékben növelheti a pajzsmirigybetegségek kialakulásának kockázatát.

A PFOA-t, vagyis a perfluoroktánsavat többek között a teflon gyártása során alkalmazzák, emellett más olyan felületek kialakításához is szükség van rá, melyek tapadás- és rozsdamentességet, valamint vízlepergető hatást biztosítanak. Bár jelenleg is folynak vizsgálatok a PFOA emberi szervezetre gyakorolt hatásaival kapcsolatban, a feltételezések szerint nemcsak az igen érzékeny hormonrendszerre lehet hatással, ha az emberi szervezetbe kerül - rendkívül nehezen bomlik le, így a szervezetben való jelenléte szinte bármikor kimutatható -, de összefügghet hatása az immunrendszer gyengeségével, a termékenységgel kapcsolatos problémákkal, különféle születési rendellenességekkel, valamint akár a rákos megbetegedésekkel is.

Mivel teljes mértékben hétköznapi tárgyakban is jelen van, sokan nem is gondolják, hogy veszélyes lehet, jobb azonban az óvatosság: nézd meg képeken, mi az, amivel nem árt, ha vigyázol!

Ezt is szeretjük