Napi kávélimit: hány csészével ihatsz a szakértők szerint?

Gondolnád, hogy több kávét fogyasztanak a magyarok, mint ásványvizet?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kávé lényegében egy szociálisan elfogadott pszichoaktív drog, melynek számos pozitív egészségügyi hatása is van.

Csakúgy azonban, mint az alkohol esetében, a kávénál is ügyelni kell a fogyasztás mértékére, ha ugyanis túlzásba esel, egészségkárosító hatása lehet.

Mennyi kávét iszik a magyar?

Egy év alatt a hazai lakosság összesen körülbelül 22 ezer tonna kávét fogyaszt, ami mintegy hárommilliárd csészének felel meg. Ezzel a mennyiséggel a kávé a harmadik a legtöbbet fogyasztott folyadékok rangsorában - a sör és a szénsavas üdítőitalok után. Talán meglepő, de több kávé fogy hazánkban, mint ásványvíz vagy gyümölcslé.

Az említett adatok alapján Magyarország teljes lakosságát figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy fejenként évi háromszáz csésze kávét iszunk. Ebben azonban benne vannak a gyerekek, illetve azok is, akik egyáltalán nem fogyasztanak kávét.

A kávé hatása a szervezetre

A kávé fő összetevője a koffein - lényegében egy szociálisan elfogadott pszichoaktív drog, amely a vér-agy gátat átlépve stimulálja a központi idegrendszert. Fokozza az éberséget, a koncentrációs képességet. Ez a hatás a kávé elfogyasztását követő körülbelül 15. perctől akár hat órán át is tarthat.

Akár egy űrbéli táj: így néz ki a kávébab sokszoros nagyításban

Nézegess képeket!

Elolvasom

Pozitív hatások

A jó minőségű kávé a benne lévő polifenoloknak köszönhetően antioxidáns hatással bír, aminek köszönhetően segíthet a rákmegelőzésben, valamint keringési rendszert érintő megbetegedések elkerülésében. Erről bővebben olvashatsz korábbi cikkünkben.

Mennyi a napi kávélimit?

Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a mértéktelen kávéfogyasztás olyan negatív hatásokkal járhat, mint az inszomnia, gyomorpanaszok, idegesség, felgyorsult szívverés. Várandós nők esetében növelheti annak kockázatát, hogy a baba alacsony súllyal születik. Szakértők szerint napi több mint négy csésze kávé már az egészségügyi határérték felett van, növeli a korai halálozás rizikóját.

Napi két-három csésze

Az általános irányelvek szerint napi két-három csésze kávé még jótékony hatással lehet az egészségi állapotra, ám ahhoz, hogy megállapítsd, számodra mekkora lehet az ideális mennyiség, figyelned kell a szervezeted jelzéseit. A kávé felezési idejét illetően ugyanis nagy egyéni különbségek lehetnek az egyes emberek között. Hogy az elfogyasztott koffeinmennyiség felétől milyen gyorsan szabadul meg a szervezet, azt befolyásolhatja többek között a dohányzás és az alkoholfogyasztás.

Ezt is szeretjük