Más betegségekhez hasonló tünetek jelzik először a majomhimlőt - Érdemes velük orvoshoz fordulni
Másképp kezdődik a majomhimlő-fertőzés, mint eddig. Ezekre a tünetekre kell figyelni.

majomhimlo
beauty and style
Top olvasott cikkek

A betegség, melynek epicentruma jelenleg Európában van a WHO szerint, korábban lázzal, fej- és izomfájdalommal, valamint megnagyobbodott nyirokcsomókkal, majd kiütések megjelenésével jelentkezett - írja az Infostart.

A kezdeti tünetek leírása az afrikai eseteken alapul, a mostani járványban azonban nem ezek jelentkeznek elsőként a CDC szakemberei szerint.

Ezek most a majomhimlő első tünetei

Jellemzőbb, hogy a szájban, valamint a nemi szervek és a végbélnyílás környékén megjelenő kiütések az első jelei a betegségnek, melyek később sem terjednek el az egész testen úgy, mint a korábbi, afrikai eseteknél. A mostani majomhimlős betegek testén elszórva vagy kisebb területeken lokalizálva jelennek meg a kiütések, és vannak, akik influenzaszerű tüneteket is tapasztalnak - írja az NBC News. Most viszont különböző állapotú kiütések egyszerre vannak jelen az érintettek bőrén.

A kiütések másképpen is változnak a betegség előrehaladtával, mint eddig - a korábbi megbetegedéseknél a kiütések először laposak, majd megemelkednek, megtelnek folyadékkal, majd gennyes hólyagokká válnak, melyek aztán leszáradnak és leesnek. Vannak új tünetek is: az amerikai betegek egy része a végbélben vagy a végbélnyíláson tapasztalt fájdalomról számolt be vérzés mellett, illetve vannak olyanok is, akik végbele begyullad, esetleg úgy érzik, üríteniük kell, holott beleik üresek. Ezeket a tüneteket korábban nem tapasztalták majomhimlős páciensek. 

A WHO közölte, hogy az Afrikán kívüli új eseteknél a tünetek egyedi mintázatát is azonosította, beleértve a test bizonyos területeire, például a nemi szervekre vagy a szájra korlátozódó kiütéseket. 

A cikk az ajánló után folytatódik

- Most már világos, hogy szokatlan helyzet áll fenn: a vírus szokatlanul viselkedik ahhoz képest, amit megszoktunk - mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója egy tájékoztatón.

Más betegséghez hasonló tünetek

Halálozásról továbbra sem érkezett jelentés a kitörés kapcsán, változatlanul alacsony a rizikója annak, hogy közegészségügyi kockázatot jelentő szituáció alakuljon ki a vírus miatt, de elővigyázatosságra szükség van. A CDC arra biztat mindenkit, hogy ha szokatlan kiütések jelennek meg rajta, forduljon orvoshoz.

A bárányhimlő, a szifilisz és a herpesz tünetei hasonlók lehetnek, mint a majomhimlőéi, ezért mindenképpen azt kérik, hogy a kiütéses betegek vizsgáltassák ki magukat, az érintettek számára pedig karantént javasolnak. A majomhimlő 2-4 hét alatt gyógyul.

Magyarországon sokan védettek lehetnek

Miután itthon is felütötte a fejét a majomhimlő, felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet védekezni a vírus ellen, vannak-e olyanok, akik jobban vagy épp kevésbé veszélyeztetettek. A himlőoltásnak fontos szerep juthat a következőkben.  

Ezt is szeretjük