Nyolcszor gyorsabban mutálódik, mint a hagyományos vírus

Terjed az új influenza

Kínában eddig kilencen haltak bele az új madárinfluenzába.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az új madárinfluenza-vírus akár nyolcszor gyorsabban képes mutálódni, mint egy átlagos influenzavírus - állapították meg a dél-kínai Sencsen egyetemi kutatói.

Lapjelentések szerint emiatt az átlagosnál aggasztóbbnak ítélik a helyzetet.

Terjed az új madárinfluenza-vírus

Ho Csien-kuj kutató szerint szokatlan jelenségről van szó, a vírus evolúciós fejlődését nehéz megjósolni, nem lehet tudni, hogy mekkora veszélyt jelenthet.

A szakember a kevés minta ellenére úgy véli, hogy az eddigi eredmények riasztóak, és a hatóságoknak el kell készíteniük a legrosszabb helyzetre vonatkozó forgatókönyvet is.

Legalább kilenc ember halt bele

A legfrissebb jelentések szerint eddig kilenc ember halálát okozta a H7N9 vírus Kelet-Kínában. Eddig bizonyítottan 28 személy fertőződött meg a vírustól.

Sanghajból 13 esetet jelentettek, ebből öt volt végzetes. Nyolc fertőzést Csiangszu, ötöt Csöcsiang, kettőt pedig Anhuj tartományban regisztráltak.

Eddig 111 ezer szárnyast vágtak le

A sanghaji hatóságok az élő baromfi árusításának teljes körű betiltását fontolgatják, miután a helyi piacokon húsz pozitív mintát találtak. A városban múlt csütörtök óta több mint hétezer mintát vettek, és 111 ezer szárnyast vágtak le. A helyi amerikai gyorsétteremben, a McDonald's-ban hétfő óta több mint 40%-kal csökkentették a csirkehúst tartalmazó ételek árát.

Emberről emberre terjed?

A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy az egyes fertőzések között nincsen közvetlen kapcsolat. A kínai szakhatóság, valamint az Egészségügyi Világszervezet állítása szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a vírus emberről emberre terjedne. Azokat, akik érintkezésbe kerültek a fertőzöttekkel, ettől függetlenül egészségügyi felügyelet alatt tartják.

Felülvizsgálják az egészségügyi berendezéseket

A kínai hatóságok országosan megkezdték a fertőzések diagnosztizálásához és kezeléséhez szükséges egészségügyi berendezések minőségi felülvizsgálatát. A jelekből ítélve ugyanis a piacon nemcsak ellenőrzött, engedéllyel működő vállalatok gyártanak és értékesítenek ilyeneket a kórházaknak.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Magyarországon kell félned a betegségtől?

Az MTI információi szerint az országos tiszti főorvos 2013. április 8-i sajtótájékoztatóján azt mondta, hazánkat és az Európai Uniót nem fenyegeti az új madárinfluenza-vírus veszélye. Úgy véli, kicsi az esélye annak, hogy Magyarországon felüsse fejét a betegség, teljesen kizárni azonban nem lehet. További információkat korábbi cikkünkből szerezhetsz.

Ezt is szeretjük