Ennyi lépést kell tenni naponta a hosszabb, egészséges életért: az új ajánlás könnyebben teljesíthető

Idősebb korban nehezebben teljesíthető a javasolt 10 ezer lépés, de az esetükben már ennél kevesebb is kedvező hatásokkal bír.

séta1

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sokszor hallottuk már, hogy a napi 10 ezer lépés hozzájárul az egészségünkhöz. Sokak számára a mindennapokban nehéz ezt a számot elérni, ami frusztrációt okoz, inkább neki sem kezdenek, ha lehetetlennek érzik a küldetést.

Most jó hír érkezett: kiderült, hogy egy bizonyos kor felett ugyanolyan jó hatással bírhat a kevesebb lépés is. Egy új tanulmány szerint a napi 7 ezer lépés már jelentős egészségügyi előnyökkel jár. Talán ez a szám motiválóbb, könnyebben elérhető célt jelenthet sokak számára.

Csökkenti a korai halálozás rizikóját a séta

A Massachusettsi Egyetem kutatói 2210 résztvevőt vizsgáltak, nőket és férfiakat egyaránt. A páciensek középkorúak voltak, átlagosan valamivel 45 év felett. A résztvevőket 2005 és 2018 között követték, miközben ők a napi aktivitásuk során gyorsulásmérőt viseltek. 2018-ra az eredeti megfigyeltek 3%-a elhunyt.

séta2
Fotó: Siri Stafford / Getty Images Hungary

Közvetlen összefüggést természetesen nem lehet a lépésszám és a halálozás között találni. Azt azonban kijelenthetjük, hogy azoknál, akik meglépték a napi 7 ezer lépést, 50-70%-kal alacsonyabb rizikója volt a korai halálozásnak. Úgy tűnik, hogy a lépések intenzitása nem befolyásolta az eredményeket. Akik alapból csak nagyon kevés lépést teljesítettek naponta, ők élvezték a legnagyobb előnyét annak, ha a 7 ezres lépésszámot megtették. A 10 ezer feletti lépésszám nem járt további előnyökkel.

A cikk az ajánló után folytatódik

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Noha a tízezer sokaknak a kitűzött cél, úgy tűnik, hogy ez nem egy olyan egységes szám, ami mindenkire ráhúzható. Ezen eredmények szerint a középkorúaknak például a hétezer lépés jó és sokkal elérhetőbb cél lehet, legalábbis egy lépés a hosszú élet felé.

A legjobb sportok, amiket 50 felett is el lehet kezdeni

Nem terhelik meg nagyon az ízületeket, mégis hatásosak.

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük