
Trombózis után is beadatható a Covid elleni oltás: véralvadási specialista beszélt a teendőkről
A koronavírus-vakcinával kapcsolatosan nem mindenki számára egyértelmű, hogy az adott kórelőzményük alapján beadathatják-e maguknak az oltást.


Amióta forgalomban kerültek a koronavírus elleni oltások, többen aggódnak azzal kapcsolatban, vajon kórelőzményük alapján be lehet-e maguknak adatni a vakcinát.
A fertőzés és a vérrögök közt több tanulmány szerint is komoly kapcsolat van, így prof. dr. Blaskó Györgyöt, a Trombózis- és Hematológiai Központ véralvadási specialistája elmondta, hogy igényelhetik-e azok az oltást, akik átestek már trombózison vagy tüdőembólián.
Covid és vérrögök
A koronavírusfertőzés leggyakoribb szövődménye a tüdőgyulladás, a vírusszepszis, legalábbis kezdetben, és ha nem sikerül gátat vetni a vírus szaporodásának, akkor oly mértékben romolhatnak a légzésfunkciók, hogy a betegnek lélegeztetőgépre kell kerülnie.

Számos tanulmány felhívta arra is a figyelmet, hogy a megbetegedés megnöveli a thromboembóliás események kockázatát - főleg a kórházban kezelt betegeknél. Ennek oka egyrészt a fellépő heves gyulladásos reakció, másrészt a sok fekvés és dehidratáció, melyek szintén megnövelik a vérrögök keletkezésének esélyét. A koronavírus erősen károsítja a tüdőkapillárisok legbelső sejtrétegét, kötőszövetes átalakulást okoz, ami csökkenti a légzőfelületet. Ráadásul a fertőzés legsúlyosabb formájánál vírusszepszis alakul, ami úgynevezett DIC-et idéz elő, ekkor egyszerre áll fenn fokozott vérzékenység és fokozott vérrögképződés. Ez igen súlyos szövődmény! Idősebb, egyébként is beteg embereknél a koronavírus-fertőzés súlyosbodása gyors és igen veszélyes lehet!
Hogy meg lehessen akadályozni a Covid-fertőzés következtében létrejövő véralvadási problémákat, fontos, hogy a beteg profilaktikus - azaz megelőző - jelleggel LMWH alvadásgátló terápiában részesüljön, nemcsak a kórházakban, de hatvan év felett otthon is. Azok, akik eleve véralvadásgátló kezelést alkalmaznak, fontos, hogy ne hagyják abba a terápiát, viszont konzultáljanak orvosukkal, hogy szükséges-e módosítás, általában igen, meglehet, ideiglenesen érdemes injekcióra váltani. Ezek mellett természetesen alkalmazni kell a Koronavírus Kézikönyvben ajánlott gyógyszereket, mint a remdesivir vagy a favipiravir.
Akinek volt már trombózisa, beoltathatja magát?
Most, hogy már forgalomban vannak a koronavírus elleni vakcinák, felmerülhet a trombózison átesett betegekben, hogy vajon beoltathatják-e magukat.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
- Nagyon fontos, hogy Covid-fertőzés bármilyen súlyossági fokát átvészelt beteg, a még nem fertőződöttek, a fertőződött, de tünetmentes és minden súlyosabb krónikus betegségben szenvedő beteg részesüljön korszerű oltásban! A Covid-19 elleni vakcina igen nagy mérföldkő a koronavírus elleni harcban. Fontos lenne, hogy azok, akiknél nem áll fenn valamilyen kontraindikáció, szinte csak a korábban átvészelt anafilaxiás sokk, súlyos allergia, immunbeteségek tartoznak ide, azok igényeljék az oltást. Szerencsére a múltban történt thromboembóliás események nem számítanak kizáró oknak, és mivel a fertőzés és a vérrögök keletkezése közt kapcsolat van, így nemcsak érdemes, de kell is a trombózison átesett betegeknek az oltás, akár szednek valamilyen véralvadásgátlót, akár nem - mondja prof. Blaskó György, a Trombózis- és Hematológiai Központ véralvadási specialistája, aki hozzátette, hogy a vakcina bármilyen véralvadásgátló terápia mellett alkalmazható, arra azonban számítani kell, hogy az oltás helyén véraláfutás keletkezhet, mely rövid időn belül elmúlik.
A mélyvénás trombózis 5 tünete
Bár kialakulása és lefolyása néma, gyakran vannak olyan panaszok, melyek mélyvénás trombózisra utalnak, ilyenkor azonnal orvosi segítséget kell kérni.
(Képek forrása: Getty Images Hungary.)