Demencia 40 évesen? A kutatók szerint 5 dolog okozhatja a betegséget

A fiatalkori demencia tüneteit és hátterét fontos ismerni.

szomoru-ketsegbeesett-no
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A szellemi hanyatlással járó demenciára elsősorban időskori panaszként tekintenek az emberek, és többnyire csakugyan 65 év fölött nő meg a betegség rizikója, léteznek viszont olyan típusai, melyek súlyos tünetei akár harminc-negyven éves korban is jelentkezhetnek.

A fiatalkori demencia jellemzői eltérnek az öregedés velejárójának hitt időskori demenciától, mind a tüneteket, mind az okokat tekintve. Bár fiatalabb korban ritkábbak a betegséghez társuló további, érrendszeri panaszok, így is súlyos tünetekkel adhat hírt magáról. A kutatók öt okot neveztek meg, ami a tragikus betegség hátterében állhat.

Alzheimer-kór

Az Alzheimer-kór a fiatalkori demenciák egyharmadáért felelős, míg az időskorinál ez jóval nagyobb arányú. A betegség lényege, hogy a β-amiloid peptid és a tau protein fehérjék felhalmozódásával az agy egyes területein plakkok és zárványok alakulnak ki, ami idegsejt-pusztulással jár. 

A fiatalkorban gyakori atipikus Alzheimer-kór nem memóriazavarral indul: az akár harmincéves korban is jelentkező tünetek közé tartoznak a látás- és beszédzavarok, a döntéshozatal bizonytalansága, a viselkedés megváltozása. A betegség hátterében sokszor génmutáció áll, a hajlam azonban vérvizsgálattal kideríthető.

Szomorú érdekesség, hogy a Down-szindrómával élők gyakrabban érintettek ebben, ezért a kutatók úgy tartják, a 21-es kromoszómával is kapcsolatban állhat a betegséget okozó amiloid gén.

Vaszkuláris demencia

A vaszkuláris demencia a második leggyakoribb ok a fiatalkori demencia kialakulása mögött, az esetek mintegy 15%-ában áll az agy vérellátási zavara a hátterében. A betegség szorosan kapcsolódhat diabéteszhez, érrendszeri problémákhoz. Memóriavesztés helyett inkább zavartság, a gondolkodás lassulása a jellemző tünet.

A vaszkuláris demencia stroke következménye is lehet, ilyenkor fizikai tünetek - mint a végtaggyengülés - a gyakoribbak. Esetenként a hátterében állhat a NOTCH3 gén rendellenessége, vagyis a CADASIL nevű agyi kisérbetegség, ami harminc és ötven év közöttiek körében fordul elő. Ez migrénnel, ismétlődő stroke-kal, a mentális képességek, így a számolás, a szókincs, a felfogás vagy a tájékozódási képesség elvesztésével járhat.

A cikk az ajánló után folytatódik

Frontotemporális demencia

A frontotemporális demencia az agy elülső vagy oldalsó lebenyeinek károsodásával, sorvadásával jár. Ez az egyetlen olyan forma, melynek rizikója nem nagyobb idősebb korban. A fiatalkori típus 10-15%-áért ez tehető felelőssé, leggyakrabban 45-65 éves kor között diagnosztizálják, főként genetikai okokra vezethető vissza. A betegség bizonyos fajtája a beteg viselkedésére és a személyiségére van hatással, míg mások a nyelvhasználatot, a szókincset korlátozzák.

Lewy-testes demencia

A Lewy-testes demenciát az agyban található egyes fehérjék, a Lewy-testek lerakódása okozza. Nagyjából a fiatalkori demenciák 5%-ában ez áll a háttérben. Ezek a fehérjetípusok okozzák egyébként a Parkinson-kórt is, melyhez az esetek harmadában társul a demencia. A tünetek közé tartozik az éberség és a figyelem elvesztése, a hallucinációk, valamint Parkinson-kór esetén a lassú, merev mozgás, végtagremegés.

Alkohol okozta demencia

Az alkoholfogyasztás is okozhat fiatalkori agykárosodást: egyrészt Korsakoff-szindrómát, másrészt pedig alkoholos demenciát. Ez az esetek 10%-áért felelős. Leggyakrabban az ötvenes éveikben járó, rendszeresen, túl nagy mennyiségű alkoholt fogyasztók körében alakul ki a betegség, amit okozhat a kutatások szerint a tiamin, azaz a B1-vitamin hiánya, az idegsejtek közvetlen károsodása, de a fejsérülések és a helytelen étrend is.

Tünetei hasonlók több más típushoz: zavartság, tájékozódási zavarok, a mentális képességek hanyatlása. A betegség az alkohol elhagyásával és helyes étrenddel megállítható.

10 szokás, amivel megelőzhető lehet a demencia: most kezdd el őket

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük