Valóban rákot okoz az amalgám tömés?

Érdekes, hogy amint kiszedik a szádból az amalgám tömést, veszélyes hulladéknak minősül. De mi történik, ha nem veszik ki?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az amalgám fogtömések igen károsan hatnak az emberi szervezetre, és összetételükből adódóan teljesen alkalmatlanok arra, hogy fogainkban hordjuk azokat.

Ennek ellenére néhány évvel ezelőttig szinte csak amalgám töméseket használtak az orvosok.

Miért veszélyes?

Az amalgám egy sejtméreg, mely radikálisan károsítja az emberi sejteket. A benne lévő higany pedig egyenesen mérgező. Az emberi nyál, egyes ételek és üdítők pedig higanytartalmát lassan, de biztosan felszabadítják, melynek ki tudja, milyen hosszú távú hatása lehet.

  • A higany elsősorban a légutakon keresztül szívódik fel, ahonnan annak 80%-a a vérbe kerül.
  • A higanygőz bejut a placentába, tehát a magzatra veszélyes.
  • A nyállal a tápcsatorna teljes egészét bejárja.
  • A vérbe került higany eljut minden szervünkhöz.
  • Ha az agyba kerül, akkor ott azonnal oxidálódik, ami annyit jelent, hogy az a mennyiség, ami egyszer bekerült, soha többé nem kerül ki az agyból.

Érdekes, hogy az amalgámot, illetve higanytermékeket előállító cégeknél szigorúan szabályozzák, és mérik a szobák levegőjének higanytartalmát. Ezzel szemben a szájüregben a mérések szerint az előbb említett szigorú határ négyszázszorosa található meg, ha a fogakba amalgám tömést raktak.

Veszélyes lehet a babára is

Rengeteg nőnél állapítanak meg nehézfém-mérgezés miatti meddőséget, vagy nagyon korai vetélést. Általában, amikor az ilyen magzatokat megvizsgálják, magas higanykoncentrációt találnak a baba agyában. Ennek oka egészen prózai. A méhlepényen keresztül az anya vérében található higanynak akár a 60%-a is átvándorolhat a babába, akinek ez még az életébe is kerülhet. Persze nincsenek jobb helyzetben azok a kisbabák sem, akik túlélik a magzati károsodást, és megszületnek, hiszen az anyatej a méhlepénynél sokkal nagyobb mennyiségben képes a higanyt átadni.

Amikor ez, a higany és a magzat közti összefüggés kiderült, nők ezrei szedették ki pánikszerűen amalgám töméseiket, mielőtt tervezett terhességük bekövetkezett volna. Ez azonban nem biztos, hogy segít. A helyzet hasonlít a dohányzásra. Azok a nők, akik közvetlenül terhességük előtt hagyják abba a cigarettázást, még nem biztos, hogy elkerülhetik a nikotin okozta fejlődési rendellenességeket. Ugyanígy van ez a higannyal is: rendelkezik bizonyos tisztulási idővel.

A krónikus higanyterheltség tünetei gyermekeknél: autizmus, depresszió, legaszténia, colitis ulcerosa, Crohn-betegség, hyperaktivitás, neurodermitis.

Az ivóvízben 1 mikrogramm higany engedélyezett literenként. Amalgám tömések esetén, rágáskor a nyál 700 mikrogramm körüli higanyt tartalmaz. Az érvényes közegészségügyi szabályok értelmében a nyálat nem szabadna az embernek meginnia vagy lenyelnie.

Ellenvélemény

Természetesen nem szabad az ellentáborról sem megfeledkezni, akik azt mondják, hogy az amalgám megbízható és költség-hatékony. A WHO például nem lát az amalgám tömésekben semmilyen veszélyt, szerintük az új típusú tömések egyedül esztétikailag felelnek meg jobban a fogászati eljárásoknak, viszont nem tartósabbak és nem is olcsóbbak.

Az amalgám veszélyeire gyanakvó betegeket pedig azzal nyugtatta sok amalgámgyártó cég, hogy minden anyag válthat ki allergiás reakciókat, csupán ettől még nem kell kivonni őket a forgalomból.

Ennek ellenére egyre többen cseréltetik ki amalgám tömésüket egyéb fogászati anyagokból készült javításokra. Az újonnan, először javított fogaknál pedig már szinte automatikusan nem is használják.

Ezt is szeretjük