Öngyilkosságot kísérelt meg a fiatal zenész! Drogproblémái voltak

Nehéz időszakon ment keresztül szakítása után a 24 éves angol basszusgitáros.

Dougie Poynter, a McFly basszusgitárosa nem titkolja tovább, hogy meggyűlt a baja a drogokkal és az itallal, sőt, még öngyilkosságra is kísérletet tett. Az angol zenész nyíltan vállalja, hogy élete összeomlott, ő pedig mélyrepülésbe kezdett, amikor szakításra került a sor közte és akkori barátnője, Frankie Sandford között.

Miután a The Saturdays énekesnője elhagyta Dougie-t, ő a drogokba és az italba menekült, és hónapokig küzdött a problémáival, mígnem annyira megelégelte a helyzetet, hogy 2011 februárjában megpróbált véget vetni az életének.

Nem akarták, hogy kiderüljön

Bár a dolgok elfajultak, a rajongók mindebből annyit érzékelhettek, hogy Dougie eltűnt a köztudatból, és ritkultak a bejegyzései a Twitteren. Hosszú hallgatás után az együttes énekese, Tom Fletcher bejelentette, hogy a basszusgitárosukat kórházba szállították. Arra kérte a rajongókat, ne ijedjenek meg, mert nincs semmi komoly baj. Elmondása szerint Dougie nagyon boldogtalan volt, és rájött, hogy nem tudja egyedül feldolgozni a szakítás okozta lelki problémákat. Emiatt döntött úgy, hogy bevonul egy rehabilitációs klinikára.

Ma már tudjuk, ennek az volt az oka, hogy az összetört szívű, függőségi problémákkal küszködő gitáros öngyilkosságot kísérelt meg, de szerencsére nem sikerült neki. Ezután, mikor feleszmélt, nagyon megijedt, és úgy döntött, segítséget kér. Az együttes tagjai szerint Dougie az idő nagy részében nem volt tisztában azzal, hogy mit csinál.

Társai végig támogatták őt, segítették, amiben csak tudták, és a basszusgitáros régóta úgy érzi, valószínűleg sehol sem lenne, ha a fiúk nem álltak volna mellette mindvégig.

Képeken a legdögösebb sztárpárok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Visszatalált önmagához

A zenész most egy talkshow-ban beszélt először őszintén a nehéz időszakról, és szavai mélyen megdöbbentették a közönséget. Dougie azt is elmondta, hogy már kilábalt a gödörből, remekül érzi magát, és jó helyen van. Újra megtalálta a boldogságot, és a szerelem sem kerülte el: barátnőjével, Lara Carew-Jonesszal remekül megvannak.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük