Ezt még senkinek sem mondta el eddig! Nyíltan vallott az együttes feloszlásáról az énekes

Kevin Jonas egy év után nyilatkozott először a témáról.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Már több mint egy éve annak, hogy a Jonas Brothers bejelentette a szakítást: a három fivérből álló együttes személyes konfliktusok miatt oszlott fel.

Míg Nick Jonas többször is mesélt az esetről a nyilvánosság előtt, Joe már szűkszavúbb volt, Kevin pedig eddig egyáltalán nem beszélt a dologról, most azonban megtörte a hallgatást.

Mindenkinek jobb így

Korábban már Nick is elhintett néhány információt, amiből arra következtethetett a világ, hogy a testvérek között komoly személyes ellentétek alakultak ki.

Kevin most megerősítette ezt a HuffpostLive interjújában: nyíltan beszélt arról, hogyan romlott meg a Jonas Brothers-tagok viszonya, és mi történt velük a feloszlás óta.

"Nagyszerű volt, hogy együtt koncertezhettünk és utazhattunk, de a végén egyszerre túl sok lett a súrlódás, és tényleg szükségünk volt rá, hogy elszakadjunk egymástól, és egy ideig a saját dolgainkat tehessük. Azt hiszem, azért állunk most közel egymáshoz, mert már nem vagyunk együttes" - mondta Kevin az interjúban.

Látványos fotók! Jóképű férfi lett az egykori tinikedvencből

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mit csinálnak most?

Kevin nem sokkal a Jonas Brothers feloszlása előtt tudta meg, hogy úton van első gyermeke, erről korábban is írtunk, kattints ide a cikk elolvasásához! A 27 éves énekes most a szeretteivel foglalkozik, sok időt szentel a családjának.

Joe, a középső fivér bevallása szerint ugyan nem küzdött a drogokkal, mégis hosszú időt töltött azzal, hogy összeszedje magát. 2014 év végén a Twitteren ígérte meg rajongóinak, hogy az új évvel belőle is új ember lesz.

A legkisebb Jonas testvér, Nick tevékenyebb két bátyjánál: a legújabb hírek szerint most színészi babérokra tör, egy új filmben láthatjuk majd, melynek címe Goat lesz.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük