Ő a Marvel-filmek Lokijának menyasszonya: Tom Hiddlestonnak már gyereke is van tőle
Tom Hiddleston és párja, Zawe Ashton 2022-ben lettek szülők.
Összesen 1297 találat.
Tom Hiddleston és párja, Zawe Ashton 2022-ben lettek szülők.
Stohl András volt Hajdú Péter vendége, az Összezárva című műsorban vallott arról, hogy nagyobbik lányait nem ő nevelte fel.
A kétezres évek ikonikus főződuója, Kaszás Géza és Kovács Lázár 15 év után újra összeállt.
Elhunyt Dózsa László színész, az Újpest Színház korábbi művészeti vezetője és főrendezője.
Molnár Áron tíz évvel idősebb felesége Nagy Ervinnel volt együtt korábban. A két színész Éva által ismerkedett meg.
A sármos és tehetséges színészen nem fog a kor.
Ő volt a Bűbájos boszorkák középső nővére, aki 25 évesen került a sorozatba.
Az 57 éves színész remekül megtalálja a közös hangot gyermekeivel.
Ernyey Béla és felesége közös fotója annyira tökéletesre sikerült, hogy egy ünnepi magazin borítóján lenne a helye.
Klem Viktor 2020-ban már nem tért vissza a Mintaapák című sorozatba. A TV2 akkor közleményt adott ki, hogy nem dolgoznak tovább együtt a színésszel.
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán lánya már a 16. születésnapját ünnepelte. A színésznő rakott ki képet arról, hogyan köszöntötték fel.
Reviczky Gábor rákbetegségéről beszélt a TV2 műsorában, az interjút az otthonában vették fel. Kívül-belül forgott a kamera.
Molnár Áron feleségét a Sztárbox előtt alig láthattuk, pedig Éva is a művészvilágban dolgozik.
Rácz Jenőről beszélt Molnár Áron a friss interjúban. Elárulta, korábban visszafogta magát a ringben, de most nem fogja.
Gojko Mitic a sok sportnak köszönheti fiatalos megjelenését.
Rékasi Károly ezért akadt ki a fiatal játékostársára. Hiába próbálták tisztázni a konfliktust, balhé lett a vége.
Básti Juli nagyobbik fia Amerikában tanulta ki a filmszínészszakmát, Magyarországon rendezőként dolgozik.
Macaulay Culkin már két gyereket nevel.
Chuck Norris nem fél kimondani az érzéseit, közösségi oldalán vallott szerelmet feleségének.
Halálának évfordulója alkalmából csillagot kap a Hírességek sétányán.
Méltósággal viselt, hosszú betegség után elhunyt Bajomi Nagy György Jászai Mari-díjas színész.
Szervét Tibor színész és Stefanovics Angéla színésznő a hírek szerint titokban összeházasodott.
Nagy Zsolt úgy véli, Istenes Bence nem viselte méltóképpen a vereséget a Sztárboxban.
Jason Statham kislányáról és fiáról modell párja, Rosie Huntington-Whiteley osztott meg ritka képeket.
Kerekes József és Petra ritka családi fotóján ámulunk. Két gyermekük olyan nagyot nőtt, hogy alig ismertük fel őket.
Joaquin Phoenix gyerekkora egy rémisztő szektában kezdődött, de olyan időszakon is átment, amikor nem volt fedél a feje felett.
Bruce Willist először láthattuk friss képen azóta, hogy lánya aggasztó dolgot posztolt róla az Instagramon.
Ivancsics Ilona és Nemcsák Károly párosáért milliók rajongtak a Szomszédokban. Így néznek ki Vágásiék napjainkban.
Rékasi Károly sírásban tört ki a Farm VIP első feladata közben. Pár percre abba is maradt a játék.
Lengyel Tamás az Adom a napom vendégeként nemcsak kisfiáról mesélt, hanem azt is elárulta, miért titkolózott sokáig.