Adrien Brody magyar őseinek is köszönetet mondott a Golden Globe-gálán: A brutalistában Tóth Lászlót alakítja
Beszédében külön kiemelte magyar édesanyját és nagyszüleit.
Összesen 2566 találat.
Beszédében külön kiemelte magyar édesanyját és nagyszüleit.
Ivancsics Ilona és Nemcsák Károly alakította a mindenki által kedvelt Vágási házaspárt.
Mark Ruffalo azt hitte, egy sima kellékcigarettára gyújtott rá.
John Travoltának és Kelly Prestonnak három gyermeke született, Jett fiuk azonban 16 évesen elhunyt.
Kabos László és Urbán Erika majdnem három évtizedig éltek együtt, mégsem házasodtak össze.
Kautzky Armand fiával és lányával szerepel közös címlapon. Ámulunk, Luciából milyen szép, fiatal nő lett.
Senki nem sejtette, miért nem lépnek már fel együtt, a titokról Heller Tamás színész rántotta le a leplet.
A film végül öt Oscar-díjat zsebelt be, pedig nem volt akadálymentes a forgatás.
Ők Hollywood legújabb bálványai, tömegek rajonganak értük. Te felismered mindannyiukat?
Novák Pétert nem ősz hajjal szokhattuk meg.
A színésznő roppant kellemetlenül viselkedett a forgatáson.
Igazán művelt vagy, ha mind a 10 képet látva eltalálod, melyik színművész van rajta!
Tőlük kellett idén fájó búcsút vennünk.
Körtvélyessy Zsolt egy soha nem hallott történetet mesélt el egykori színésztársáról.
Mutatjuk, kik rabolták el a színész szívét Amal Clooney előtt.
2024-ben is rengeteg kiváló színművésztől kellett búcsúznunk. Cikkünkben rájuk emlékezünk.
A néhai színészlegenda sokak emlékében már csak köpcös megjelenéssel maradt meg.
Nagy Gábor a mai napig aktív életet él, színházban játszik, mindennap sportol. Mutatjuk, hogy néz ki.
Louis de Funés elképesztően jóképű volt fiatalon.
Íme hazánk szívtipró sorozatsztárjai akkor és most.
A nézők egyszerűen imádták az alakításait.
Shalane McCall nemcsak a képernyőn volt a színész szerelme, a valóságban is összejöttek.
Kovács István és Sajgál Erika szerelme két évtizede tart. Kiderült, a színésznő már tinédzserként rajongott a férjéért.
Koncz Gábor és fiatalabb felesége szerelmének története olyan sorsszerű, mintha a csillagokban lett volna megírva a találkozásuk.
Joe Pesci volt annak a két rablónak az egyike, aki betört a McCallister házba. 81 évesen rá sem ismerni.
Utolsó közös fotójuk a színész halála előtt három évvel készült.
A színésznek elképesztő kitartásra volt szükséges, sokszor a kínok kínját élte át.
Lukács Sándor közel a nyolcvanhoz is aktív, forgat és több színházi darabban is játszik.
A Tövismadarakban nyújtott alakítása után nők milliói rajongtak érte.
Az ikonikus karácsonyi filmben a főszereplő, Kevin unokatestvérét alakította.