Mindenre fintorog a gyerek? Meglepő dolog állhat a válogatósság mögött
Több ok is állhat a háttérben: vannak olyan gyerekek, akiknél a textúra, másoknál az étvágytalanság okoz fennakadást.
Összesen 77 találat.
Több ok is állhat a háttérben: vannak olyan gyerekek, akiknél a textúra, másoknál az étvágytalanság okoz fennakadást.
Friss felmérés térképezte fel a hazai munkaerőpiac egyik legfontosabb és legérzékenyebb kérdését.
A kutatók szerint a memóriazavarok első jelei jóval a diagnózis előtt megjelenhetnek.
Az emberi hibernációs terápia kutatás azt vizsgálja, meddig lehet „kikapcsolni” az emberi szervezetet úgy, hogy közben életben maradjon.
Egyre több a veszélyeztetett gyermek.
Váratlan eredményeket hozott két olyan átfogó klinikai vizsgálat, amely közvetlenül érinti a fiatalabb felnőtteket.
A lovaglás segít megtanítani a gyerekeknek az érzelmi kontrollt, miközben fejleszti a testi és szellemi koncentrációt.
Új távlatokat nyithat az orvostudományban egy frissen bejelentett, nemzetközi szinten jegyzett biológiai felfedezés.
A szakemberek döbbenetes összefüggésekre bukkantak az alkoholfogyasztás és a szervezetünk leépülése között.
Rengeteg teória övezi ezt az aranyos témát, de öntsünk tiszta vizet a pohárba!
Komoly aggodalomra okot adó eredményeket közölt a Greenpeace: mikroműanyag-részecskéket és veszélyes vegyi anyagokat mutattak ki bébiételekben.
Tizennégy márkát vizsgáltak meg a kutatók.
A friss kutatásban, mely az olvasás és a zenehallgatás öregedésgátló hatását bizonyította, több mint 3500-an vettek részt.
Már napi néhány perc extra mozgás is mérhetően javíthatja az egészséget és növelheti a várható élettartamot egy friss kutatás szerint.
Kapcsolat- és életkorfüggő is, hogy mikor, kinek írunk és kit hívunk fel telefonon.
A jövő várostervezésében kulcsszerepet kaphat az új fejlesztés.
Egy friss kutatás szerint megközelítőleg minden harmadik álláshirdetőnek ellopják a személyazonosságát.
Mesterséges intelligencia jósolja meg a kicsik jövőbeli fejlődési kockázatait.
A magyar fiatalok az Ifistart.hu friss felmérésében elárulták azt is, mekkora havi jövedelmet tartanak ideálisnak.
Van valami, ami fontosabb a szabadságnál, ha az otthoni internetezésről van szó.
Nem lehet pótolni a kollagént, az építőelemeit viszont lehetséges.
Hiába vagyunk monogámiára kondícionálva, valójában máshogy is lehetne.
Képeken mutatták meg, mi a különbség a botoxot használó és természetes öregedést választó iker között.
A kutatások meglepő eredményekről számoltak be.
A Semmelweis Egyetem kutatása szerint az érintettek többet tehetnek állapotuk javításáért, mint eddig gondolták.
A kutatás során több mint 1200 vérmintát vizsgáltak meg.
Mitől hűvös a mentol?
Úgy tűnik már 20 perc edzésnek is meglepően jótékony hatása van az agyra.
A Harvard Egyetem összeállított egy listát arról, hogy miért elengedhetetlenül fontos a gyerekek testi és lelki egészsége szempontjából a szabadban töltött idő.
Friss kutatások szerint az agy hajlamos rövid, alvásszerű hullámokat produkálni napközben, ami megmagyarázhatja a figyelem elkalandozását.