Kiderült! Így búcsúzik a vásznon Paul Walker

Hamarabb jöhet a film

Paul Walker mégsem hal meg a vásznon a Halálosabb iramban hetedik részében.

Paul Walker 2013. november 30-i tragikus halálát követően a Halálosabb iramban hetedik részének készítői bejelentették, a film várhatóan háromnegyed évet fog csúszni.

Most azonban a film másik sztárja, Vin Diesel hamarabbi bemutatóval kecsegteti a rajongókat.

Hamarabb moziba kerül?

Az akcióhős Facebook-oldalán azzal lelkesíti követőit, hogy a hetedik részre mégsem kell várni 2015. április 25-ig, bár még az IMDb-oldalán is az áll.

Paul Walker autóbalesete után nem lehetett tudni, a már leforgatott nyersanyaggal mi lesz, újraveszik-e a jeleneteket, ám a stúdió végül úgy döntött, nagyobb pénzveszteség lenne nekik ez a megoldás, mint ha menet közben változtatnának a koncepción.

Akkor felröppent az a befejezési lehetőség is, hogy Paul Walker karaktere a filmben is meghal, ezeket a jeleneteket pedig a színész öccsével készültek leforgatni.

Most azonban egy éles váltással a producerek úgy döntöttek, mégsem ölik meg a karaktert, visszavonul a gyorsulási versenyek és nagyszabású fegyveres leszámolások világából. Ezt a megoldást az teszi lehetővé, hogy a Walkerrel felvett jelenetekből összeállítható egy ilyen történet.

Kisfia próbálta őket megmenteni

Mint ismert, a sármos színész 2013. november 30-án vesztette életét egy tragikus autóbalesetben. Saját alapítványa jótékonysági rendezvényéről tartott hazafelé egyik barátja villámgyors Porsche GT-jében utasként, amikor balesetet szenvedtek. A sportkocsival nagy sebességgel egy oszlopnak csapódtak, az autó az ütközéstől fel is robbant, így a túlélésre nem is volt esélyük.

2013 legnagyobb veszteségei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mint kiderült, az autó sofőrjének, Roger Rodasnak a nyolcéves kisfia is a helyszínen volt. A gyerek átmászott a kerítésen és megpróbálta kimenteni a lángoló autóból édesapját és 40 éves barátját.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A színészt december közepén helyezték örök nyugalomra szűk körben, Walker a hírek szerint Michael Jackson, Liberace és Brittany Murphy szomszédságában nyugodhat.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük