Ennyi változott a sorozat óta a Vészhelyzet Carter dokija

6 éve ért véget a történet

Noah Wyle sokat vesztett fiatalos sármjából.

Dia

	Dr. John Carter karaktere összesen 254 epizódban tűnt fel a Vészhelyzetben, nem csoda, ha Noah Wyle neve összeforrt a szereppel. A kedves, szerény, jóképű, és mint később kiderült, hihetetlenül gazdag Carter doki igazi fogalommá vált, az a nő, aki nézte a sorozatot, abban reménykedett, hogy egyszer maga is kifog egy ilyen férfit. Pedig Wyle korántsem volt olyan jófiú, mint a sorozatban, első felesége azért adta be a válókeresetet, mert állítólag a férfi több ízben is megcsalta. Azóta újranősült, két házasságából két-két gyermeke született. Filmszerepei között egyik sem volt jelentős, bár Spielberggel is dolgozott együtt az Égszakadásban, de ez sem hozta meg neki a sikert, ahogyan A titkok könyvtára sem.

	A Doug Rosst alakító George Clooney volt a szereplők közül az egyetlen, akinek sikerült kitörnie a jóképű sorozatsztár szerepéből, mindezt nem is akárhogyan tette. Két Oscar-díjat is bezsebelt, az egyiket a Szirianában megformált alakításáért, a másikat az Argóban végzett produceri tevékenységéért. A hírnevet azonban nem ezek a filmek hozták meg, hanem az Ocean's sorozat, amelyben három részen át alakította a szerethető tolvajt, Danny Oceant. Clooney magánélete mindig a sajtó kedvenc beszédtémája volt, mert egyetlen hölgy mellett sem találta a boldogságot. Ez azonban 2014-ben megváltozott, ekkor vette feleségül Amal Alamuddin ügyvédnőt.

                        	Goran Visnjic váltotta a hatodik évad végén távozó Clooney-t mint Luka Kovac megformálója. A színész ekkoriban még csak egyfajta mellékszereplő volt, azonban a 11. évadra már vezető színésszé nőtte ki magát. A sorozat mellett és után is inkább filmekben bizonyított, sőt, szinkronszerepeket is vállalt - például a Jégkorszakban -, de egyikben sem sikerült az A-listás sztárok közé emelkednie. Ellenben jótékonysági munkája kapcsán igazi úttörő, ő ma a PETA kelet-európai szőrmeellenes kampányának arca, és rendszeresen támogatja szülőhazájában, Horvátországban a kórházakat. Feleségével két örökbefogadott és egy saját gyermekük van, és állandóan ingáznak Los Angeles, valamint Hvar szigete között.

	Dr. Peter Benton a nyolcadik évadban távozott a sorozatból, hogy több időt tölthessen hallássérült kisfiával. Eriq La Salle a Vészhelyzet után számos filmben és sorozatban is szerepelt, mégis inkább rendezői tevékenysége kapcsán emlegetik Hollywoodban. Több epizódot is rendezett az Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály, a CSI: New York-i helyszínelők és a Ringer című sorozatokban, illetve producerként vett részt az Igazság helyett című thriller munkálataiban. Magánéletét féltve őrzi, annyi biztos csak, hogy jelenleg nőtlen.

Blog.hu ajánló
Fotó: