Fotó! Túl szűk ruhában lépett a vörös szőnyegre a Született feleségek sztárja

Vanessa Williams közel az 50-hez sem szégyenlősködik.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vannak nők, akik egyszerűen képtelenek elfogadni, hogy hamvas húszas-harmincas éveik elmúltával bizony nyomot hagy az idő arcukon és testükön egyaránt.

Főleg igaz ez a sztárok szemfényvesztő világára, ahol nem ritka, hogy egy fiatal korában felkapott színésznő szerepajánlatainak száma fordítottak arányos a szeme körül gyülekező szarkalábakkal.

Nem tudja elfogadni a korát?

Elég csak a kilencvenes évek bombázójára, Sharon Stone-ra gondolnunk, aki az utóbbi időben leginkább vásznon kívüli villantásaival éri el, hogy beszéljenek róla, de Kirstie Alley-ért sem kapkodnak, mióta sikerült szinte megsokszoroznia versenysúlyát.

Bizony, ebbe a kategóriába sorolható az 1984-ben Miss Amerika címet viselő Vanessa Williams is, aki láthatóan képtelen elfogadni, hogy már közelebb van az 50-hez, mint a 40-hez.

Ugyan ő még a szerencsésebbek közé tartozik, hiszen 2010-ben szerepet kapott a nálunk is népszerű Született feleségekben, a Lila akác köz egyik új lakójaként.

Plasztikafüggő

A barna színésznő egyébként a botox elkötelezett híve, azt viszont tagadja, hogy sebészkész alá feküdt volna - bár gyanúsan sima arcát elnézve nem túl hihető, hogy az injekció önmagában ennyire hatásos lenne. Pedig valószínűleg a szépészeti beavatkozások nélkül sem lenne csúnya az egykori szépségkirálynő - talán csak épp annyinak látszana, amennyi.

Márciusi szülinapos sztárok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindenesetre öltözködésével is próbálja felvenni a versenyt a következő generációval, ám kebleinek összenyomorgatása sokkal inkább röhejes, mint szexi, pláne ha még egy számmal kisebb ruhát is választ, mint amekkora a valódi mérete.

Ki tudja, talán úgy gondolja, ha visszafogottnak semmiképpen sem nevezhető dekoltázsára helyezi a hangsúlyt, senki sem fürkészi arcán az idő és sebészkés hagyta nyomokat.

Ezt is szeretjük