Gyógyíthatatlan beteg volt! Hosszú szenvedés után meghalt a Herceg

Meghalt a Herceg, azaz Tommy Morrison, akit legtöbben a Rocky V filmből ismernek.

44 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt a legendás nehézsúlyú bokszolóbajnok, Tommy Morrison, akit a Rocky V filmben is láthattunk.

A sztár egy nebraskai kórházban halt meg, halálának okát családja kérésére nem árulták el. Morrison AIDS-es volt, és több autoimmun-betegség is kínozta.

Már felkelni sem tudott

Olyan súlyos beteg volt, hogy az utóbbi egy évben már fel sem tudott kelni az ágyból, ugyanis deréktól lefelé lebénult, csövön keresztül kellett táplálni. Beszélni sem tudott, valamint a légzését is gépek segítették.

A nagybátyja, John Wayne után Hercegnek becézett Morrison már 13 évesen a ringben püfölte ellenfeleit, és 22 esztendős korára már 28 profi meccsen volt túl, amiket mind megnyert. Pályafutása alatt egyébként mindössze három mérkőzést veszített el, Lennox Lewis és Ray Mercer ellen.

Morrisont hamar megkedvelte a közönség, és a kilencvenes évek egyik legsikeresebb öklözője lett, ódákat zengtek ütőerejéről, azt terjesztették róla, hogy még egy elefántot is képes lenne agyonütni egyetlen csapással. Legnagyobb rajongója kétségtelenül Sylvester Stallone volt, aki a Rocky V-ben neki adta az egyik legjelentősebb szerepet is.

Derékba tört a karrierje

Karrierje azonban 1996 februárjában kettétört, egy mérkőzés előtt ugyanis pozitív lett a HIV-tesztje. Az sosem derült ki, hogyan lett AIDS-es, a feleségének semmi baja sem volt. Az eredmény utáni sajtótájékoztatón bejelentette a visszavonulását, betegségéért pedig felelőtlen életvitelét okolta.

Később azonban azt állította, meghamisították a teszteket, valójában semmi baja sincs, csak az ellenfelei így akarták eltávolítani az útból, sőt, odáig ment, hogy magának a HIV-nek a létezését is megkérdőjelezte, mondván, mindez csak az orvosok kitalációja.

Tragikusan fiatalon elhunyt sztárok

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Darabjaira hullott az élete. Az emberek nem voltak hajlandóak kezet fogni vele, nem akartak a közelébe menni, és a gyerekeket is eltiltották tőle. Olyan volt, mint a filmeken: amíg ismert és sikeres volt, mindenki a barátja akart lenni, a tesztek után viszont még egy szobában sem voltak hajlandóak megmaradni, ahol Tommy volt. Borzalmas volt ezt látni - nyilatkozta Tony Holden, Morrison menedzsere és közeli barátja.

A bokszoló vasárnapi halála óta most először szólalt meg édesanyja, Diana Morrison, aki elmondta, fia végig tagadásban élte az életét, nem akart tudomást venni betegségéről. Gyűlölte, hogy az emberek tudnak róla, sőt, mellizom-implantátumot rakatott be, hogy erősebbnek és egészségesnek tűnjön.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

- Tudtam, hogy meg fog halni. Már csak csövön keresztül lehetett etetni, és beszélni se tudott. Haldoklott. Csak fogtam a kezét, és elmondtam neki, mennyire szereti az egész család, hogy mindig az imáinkban lesz. Azt viszont nem mondtam neki, hogy küzdjön. Azt akartam, hogy legyen vége a szenvedésének. Igen, azt akartam, hogy adja fel a harcot - mondta a sztár édesanyja.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük