Smink nélkül is igazán dögös Tera Patrick

Újra szingli!

Tera Patrick azok közé a pornócsillagok közé tartozik, akik jól tudják, mit kezdjenek a pénzükkel.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tera Patrick gyerekkorától kezdve a szépségéből kovácsolt előnyt. Persze érthető, hiszen smink nélküli arcát elnézve még így is majdnem ugyanolyan bájos, mint vastagon kipingálva.


Eleinte modellkedéssel próbálkozott, a híres Ford ügynökség alkalmazásában ő volt az első tini, aki 13 évesen már teljes munkaidőben dolgozott nekik. Később New Yorkban katalógusoknak pózolt, majd - ki hinné – 18 évesen beiratkozott az egyetemre, ahol mikrobiológusi diplomát szerzett, ám anyagi okokból visszatért a modellkedéshez.

Üzletasszony is

Először a kilencvenes évek végén nyitott az erotikus filmek felé, majd 2000-ben forgatta le első pornófilmjét Aroused címmel, amit azóta több mint hetven hasonló alkotás követett.

Az eltelt időben a sztár szerint sokat változott az ipar. Míg eleinte a férfiak uralták a terepet, és a nők csak másodrangú szerepet töltöttek be mellettük, addig manapság már a szebbik nem képviselőin múlik egy-egy film sikere. A 33 éves Patrick kisasszony pedig maximálisan kihasználja a lehetőségeket, keresett pénzét pedig nem elveri, hanem inkább befekteti.

Már elvált asszony

Vagyonából szintén pornós férjével, Evan Seinfelddel együtt tehetségkutató ügynökséget hoztak létre - a férfivel 2009 szeptemberében szakítottak -, valamint saját produkciós irodája van. Emellett 2003 óta a Genesis című férfimagazin kiadója is egyben, 2008-ban pedig elvállalta a Playboy TV erotikus műsorának, a School of Sexnek a vezetését.

Minden idők legszexisebb pornósztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az egzotikus szépséget a férfimagazinok is felfedezték: szerepelt az FHM-ben, a Playboyban és a Penthouse-ban, de a Blackbook című újságban is meg lehetett csodálni bájait.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Népszerűségét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a vele készült DVD-t, az InTERActive-t 2007 márciusában addig nem látott gyorsasággal, rekordidő alatt felvásárolták a lelkes rajongók - akik többsége bizonyára nem szívesen vallaná be, hogy szabadidejében bizony pornót is szokott nézni.

Ezt is szeretjük