5 szemérmetlenül villantó sztármami

A legtöbb női sztár folyamatosan igyekszik felhívni magára a figyelmet. Milyen módszerekkel? Most megtudhatod!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Április elseje alkalmával úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy felvegyük a kapcsolatot az amerikai S.L.I.P. Egyetemmel, és megkérjük a Villantástudományi Tanszék egyik jeles képviselőjét, foglalja össze olvasóink számára a magamutogatás mibenlétét. Az alábbiakban a női test és lélek szakértőjének válaszát közöljük, saját példáival illusztrálva. A villantás története szinte egyidős az emberiség történelmével. Barlangrajzok bizonyítják, már az ősasszony is ezt a pajzán módszert használta, ha fel akarta hívni torzonborz ura figyelmét arra, bizony nem csak vadászatból és dárdafarigcsálásból áll az élet

De a sötét középkorba is néhány szemérmetlen szoknyalebbentés hozott némi fényt – nem véletlenül tülekedtek annyira a hős vitézek, hogy megmentsék a toronyszobába zárt szüzet. Megállapítható tehát, a jelen sztárjai tulajdonképpen ezeket a módozatokat fejlesztették tökélyre - és ez alól a sztármamik sem kivételek! A most következő összeállításban azt vettem górcső alá, milyen rafinált eszközökkel dobják fel akár a leghétköznapibb eseményeket is napjaink leghíresebb anyukái.

Huncut cicifix – Aki bemutatja: J.K. Rowling

Amióta létezik melltartó, azóta megoldottnak látszik a hölgyek azon problémája, miként lehetnek kacérak anélkül, hogy túl sokat mutatnának magukból.


A cicifixvillantó sztárok kétségkívül a visszafogottabbak közé tartoznak, de ez a módozat a kezdőknek is kiváló lehetőséget nyújt az arcpirulás nélküli, véletlennek tűnő villantás kivitelezésére.

Remek példa erre a Harry Potter könyvek szerzője, a milliárdos asszonnyá lett J.K. Rowling, aki háromgyermekes anyukaként - és nem mellesleg sok kiskorú példaképeként – is sikerrel kivitelezte a melltartóvillantást. Bár a képek láttán úgy tűnik, a 43 éves brit hölgy nem igazán volt tudatában annak, hogy az alsóneműje felsőneművé lépett elő egy író-olvasó találkozón, azért, kedves Olvasók, sosem lehet az ember biztos.

Átlátszó bimbó – Aki bemutatja: Demi Moore

Kétségtelenül a merészek párosítják csupasz mellüket átlátszó felsővel, de hát tudvalevőleg Hollywood nem a szolidság szinonimája. Sztártörténeti kutakodásaim alapján bátran mondhatom, közülük is talán az egyik legmerészebb a jobb napokon huszonévesnek tűnő Moore asszony.

A színésznő már fiatalon sem szégyellte közszemlére tenni csupasz bájait, elég csak a történelmi jelentőségű 1991-es Vanity Fair címlapjára gondolni, ahol hét hónapos terhesen meztelenül pózolt.


Bár eleinte botrányosnak minősítették, ma már szinte minden valamirevaló sztárkismama büszkén feszít, ha hasonló fotózáshoz felkérik. Demi Moore három gyermek után sem fogja vissza magát, erre számtalan bizonyítékot sikerült begyűjtenem az idők során. A mellékelt fotón a bimbóvillantást illusztrálja a 46 éves sztár, ám külön üzenetben felhívta a figyelmet, csak azoknak ajánlja ezt a módszert, akik kellően feszes keblekkel rendelkeznek.

Pucér popsi –Aki bemutatja: Geri Halliwell

Természetesen a kacér hölgyeknek csupán egy része ragad le a hatásos, ám meglehetősen régimódi eszköznél, vagyis a pucér mell kivillantásánál. A nőiességnek ugyanis nem csak a mellek, hanem a fenék is izgató kelléke, ezt pedig vétek lenne nem felcsillantani a nagyközönségnek. Ráadásul úgy tapasztaltam, a tangabugyik elterjedése miatt szinte folyamatos kísértésnek vannak kitéve a sztárok. Hiszen ugyan ki ne akarna, amolyan csintalan módon, villantani is, meg nem is? Nos, alaposan elmerültem a témában, és mondhatom, a sztármamik is meglehetősen gyakran nyúlnak ehhez a módszerhez.


Itt van például az ex-Spice Girl, Geri Halliwell, aki a fűszeres időket maga mögött hagyva hiába avanzsált egy kislány anyukájává, kacér Ginger Spice mivoltát nem sikerült levetkőznie. Illetve megy az a vetkőzés, csak nem úgy, ahogy elvárná az ember. Tavaly ugyanis a 36 éves énekesnő arcpirító módon villantotta hátsó felét a Gyermek BAFTA-rendezvényen. Bár nem jelöltként, csak meghívottként volt jelen, a merészségét személy szerint mindenképpen díjaztam volna.

Húsos bevágás – Aki bemutatja: Sharon Stone

Az utolsók között szántam említésre az erősebb módszereket, amik már-már a közönséges felé tolják el a botránymérleg nyelvét. Hiszen a szeméremtest villantása, akár bugyiban, akár feszes nadrágban - vagy ne adj' Isten a maga csupasz valójában - nemcsak pikánsan izgató, de egyenesen pornográf. Felméréseim bizonyítják, hogy azok a sztárhölgyek, akik megismertetik a világgal intim bájukat, többnyire a botrányhősnő címke alatt sorolhatók fel.


A Paris Hiltonok és Lindsay Lohanek mellett ugyanakkor kétségbeesett öregedő szexszimbólumok is feltűnnek, akik nőiességük bizonyítására engednek betekintést combjuk közé. Sharon Stone Elemi ösztön-béli lábtárogatós jelenetére nyilvánvalóan mindenki emlékszik – az utóbbi időkben készült fotóit azonban szívesen kiverné fejéből a többség. Az 51 éves színésznő, gyermekei és ráncai szaporulatával is hiszi, vonzerején nem fog az idő, így aztán vastag mappányi anyagot sikerült összegyűjtenem a legváltozatosabb villantásairól. A sztármami magamutogatásának eklatáns példája látható a macskanő-kosztümös képeken, ami, úgy vélem, nem igazán szorul magyarázatra.

Villantás felül-alul – Aki bemutatja: Kate Moss

Hogy milyen sztártípus az, aki egyszerre több villantást is be mer vállalni, arról megoszlanak a vélemények Villantástudományi Tanszékünkön. Egyes szakértőink szerint egy kellőképpen elkeseredett híresség merészebb a magamutogatás terén.


Mások úgy vélik, a keseredés helyett vagy mellett kellő mennyiségű alkohol is hozzájárulhat ahhoz, hogy egy sztár teste a bámészkodók legteljesebb szolgálatára álljon. A körülmények vizsgálatát követően feltételezhetően ez utóbbi volt a helyzet a brit szupermodell esetében is.

Az egy kislányt nevelő 35 éves sztármaminak néhány átbulizott éjszaka után sikerült egyszerre kivillantania mellbimbóját és bugyiját úgy, hogy talán észre sem vette. Ez pedig még tetemes tapasztalataim birtokában is különleges teljesítmény.

OLVASD EL EZT IS!

  • jessica alba
  • jennifer garner

A tavasz legdurvább villantásai

Ezt is szeretjük