3 bombázó énekesnő

Smink nélkül!

A színpad szépségeinek is van egy hétköznapi arca. Íme, 3 dögös dalos madár, a maga csupasz arcú valójában.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vajon hány meg hány leányzó álmodozhat a világon arról, hogy egyszer énekesnőként csilloghat egy több tízezres tömeg előtt? Kívülről nagyon vonzó és könnyű pálya az énekeseké, pedig korunk dalos pacsirtái már nemcsak hangjukkal csábítanak, hanem legalább olyan fontos a körítés is - ha nem még fontosabb.

JLo negyven évesen még mindig felveszi a versenyt a fiatalokkal

Ezért aztán a tehetségen kívül szükség van egy remek menedzsmentre is, akik többek között gondoskodnak a gyönyörű fellépőruhákról, a varázslatos színpadi díszletről és a meghívásokról egyaránt.

No, és persze remekül kitalálják az imázst, kinézettel-botrányokkal, sőt, újabban egy jótékony célú alapítvány létrehozásával együtt, így gondoskodván arról, hogy minden ízlésre és alkalomra jusson egy-két belevaló teremtés, akivel aztán sok minden eladható. Nézzük napjaink tuti befutóit, egy húsz, egy harminc és egy negyven éves énekesnőt úgy, ahogy ritkán láthatók - smink nélkül.

Fekete Britney-rajongóknak: Rihanna

A húszas korosztály képviseletében, íme, a csinos barbadosi énekesnő, aki három éve robbant be a zenei életbe.

Ám miután nemcsak a hangját, hanem buja dekoltázsát is egyre többször - még lesifotón is - a nagyközönség elé tárja, nem csoda, ha egyre többen lelkesednek érte.

A következő Britney-nek is becézett díva láttán - persze nem annyira egyedi és utánozhatatlan - mindenesetre úgy tűnik, a fiatal zenerajongók még mindig nem unják a falatnyi rucikban vonagló mikrofontündéreket. Ha pedig népszerű, akkor természetesen érdemes összekapcsolni az arcát néhány drága termékkel, így mindenki jól jár, legalábbis a reklámozott cégek bizonyosan.


Nem csoda hát, ha a Gucci cég is lecsapott a szépségre – nincs is jobb cégér, mint egy szexi sztár testén bemutatni a legújabb kollekciójukat. Persze mindezt jótékony céllal, hiszen Rihannát a divatcég a UNICEF kampányához kérte fel, ennek értelmében az eladott ruhák árának 25%-a a gyermek-segélyszervezet számlájára vándorol. Ami a magánéletét illeti, a csábos külső igazi hűséges szívet takar: az énekesnő ugyanis már több éve Chris Brown zenész kedvese. Arról azonban, hogy a fekete pasi mit szól barátnője néha szinte kibuggyanó kebleihez, nem szól a fáma.

Trendi lázadóknak: Pink

Alecia Beth Moore valószínűleg néhányszor megbánta már, amikor kissé könnyelműen belement, hogy Pink néven váljon híressé. Akárhogy is, lassan betölti a harmincat az eredetileg rózsaszín hajú, majd szép lassan szőkére váltó sztár, aki tetkós punkból tíz év alatt dögös dívává avanzsált. Ebből nem sok látszik ugyan smink nélküli pofiján, amellyel leginkább egy sétafikáló fiatalemberre emlékeztet, de hát ezért van a smink és a hajszobrász, nem igaz?


Amilyen észrevehetetlen a magánéletben, a kétszeres Grammy-díjas énekesnő olyannyira kirobbanó és nőies a színpadon, dögös hangjára és szókimondó szövegeire nehéz nem odafigyelni. Hogy mennyire így van ez, azt bárki kiderítheti, a sztár ugyanis idei turnékörútja során Budapestre is ellátogat március 24-én.
Lázadó mivolta mellett azért a klasszikus csajos dolgok sem hagyják hidegen, különben nem kérte volna meg motorversenyző barátja, Carey Hart kezét. Ugyan azt tervezték, hogy elválnak, állítólag most ismét szent a béke közöttük, melynek egyértelmű jele, hogy Hart visszaköltözött a sztár malibui otthonába.

Latinpop-fanoknak: Jennifer Lopez

Listánk legidősebb tagja az idén negyven éves Jennifer Lopez, aki a róla készült paparazzófotó tanúsága szerint valóban úgy is fest, mint egy négy iksz közeli valaki - és mint akinek viszket egy pattanása. JLo egyébként Bronxból küzdötte fel magát a kőgazdag hírességek közé. A kifejezés nem túlzás, a Forbes 2007-es adatai szerint ugyanis a klasszikus vonásokkal és méretes popsival megáldott sztár a húsz legjobban kereső szórakoztatóipari munkás között van. Lopez egyaránt bizonyított már mind a színpadon, mind filmeken, ezenfelül saját nevével fémjelzett termékei és parfümjei bevételéből valószínűleg nyugdíjas korában is lesz mit a tejbe aprítania.


Magánéletét a sajtó mindig is kitüntetett figyelemmel kísérte, így aztán a kíváncsi olvasók minden egyes pasijáról értesültek. Ben Affleckkel folytatott viszonya után végül a finoman szólva is karakteres arcú Marc Antony lett a szerencsés kiválasztott, akivel összekötötte az életét 2004-ben.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Bár tavaly februárban megszülettek az ikreik, tehát boldogan élhetnének, míg meg nem halnak, mostanában állítólagos válásukkal van tele a média – a pár azonban egyelőre cáfol.

Ezt is szeretjük