A rákos Susan Hayward forgatás alatt lett sugárbeteg

Susan Haywardon kívül a filmes stáb több tagja szintén a gyilkos kórban betegedett meg.

Susan Hayward ugyan már 34 éve nincs közöttünk, ám halálának körülményei mind a mai napig tisztázatlanok, így továbbra sem szűntek meg a találgatások.

A vörös hajú szépség modellként kezdte pályáját, mielőtt 1937-ben George Cukor szeme megakadt rajta. Amint meglátta fotóit a Saturday Evening Postban, máris próbafelvételre hívta Scarlett O’Hara szerepére az Elfújta a szélbe, de akárcsak a többi százat, őt is legyőzte Vivien Leigh.

Hayward azonban úgy döntött, Hollywoodban marad. Egy sor kisebb szerep után szép lassan bedolgozta magát a színészek krémje közé, egyre jobban kibontakozó tehetsége pedig többször is Oscar közelébe vitte. Mígnem 1958-ban az Élni akarok! című drámabéli alakításáért haza is vihette az arany szobrocskát.

Drámai szerepek, drámai befejezés

Ám nem sokáig örülhetett a kitüntetésnek. Bár egészen a hetvenes évek elejéig forgatott, kiderült, hogy agydaganata van. Utolsó szerepét éppen egy sorozat pilótaepizódjában játszotta, de rohamosan romló egészségére való tekintettel végül sosem készült el a széria.

Utoljára halála évében, az Oscar-díj átadáson lépett a nagyközönség elé. Ekkor már olyan erős fájdalmak gyötörték, hogy csak úgy bírt a színpadra állni, miután egy tekintélyes adag dopamint fecskendeztek belé. Végül alig egy hónappal később, 1975 márciusában, egy tüdőgyulladást követően örökre elszenderedett.

Hogy mitől alakult ki nála a rák, sok találgatásra adott és ad okot mind a mai napig. Egyes feltételezések szerint az 1956-os The Conquerer utah-i forgatásán lett kitéve sugárszennyezésnek, a helyszín közelében ugyanis nukleáris kísérletek folytak.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb színészhalottjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ezt a nézetet támasztja alá, hogy nemcsak Haywardot vitte el a gyilkos kór, hanem a film több szereplője – John Wayne, Agnes Moorehead, John Hoyt – és maga a rendező, Dick Powell is rákos lett a későbbiekben.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Megnyugtató válasz azóta sincs, a vád megalapozottságát a mai napig vitatják. Talán a színésznő fiai, akik Jess Barkerrel kötött házasságában születtek, pontot tudnak majd tenni édesanyjuk halálának körülményeire.

A cikk a Gabo kiadó gondozásában megjelent 501 filmsztár című könyv aktuális fejezetének felhasználásával készült.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük