Sophia Loren haja teljesen őszbe borult: a 86 éves díva legújabb filmje miatt alakult át

Sophia Loren 2014 óta először vállalt el szerepet.

sophia-loren-borító
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sophia Loren a 20. század egyik legtehetségesebb és leggyönyörűbb színésznője, az Oscar-díjas sztár olyan filmekben bűvölte el a közönséget, mint az Egy asszony meg a lánya, az Egy különleges nap, a Házasság olasz módra vagy az Arabeszk.

A legtöbb filmjét az '50-es, '60-as és '70-es években vállalta, persze később sem tűnt el, ám 2010 után visszavett a tempóból. Utolsó mozifilmje az említett évben jelent meg Tükreim címmel. 2014-ben még elvállalt egy rövidfilmet, az Emberi hangban Angelát alakította. Azóta nem állt kamerák elé, ám 2019 végén elvállalta az olasz Netflix-produkció, a La vita davanti a sé, magyarul Előttem az élet főszerepét, amit a tervek szerint hamarosan bemutatnak.

Sophia Loren új filmjét októberben mutatják be

Az alkotásban Loren külseje kicsit más lesz, mint ahogy azt megszokhattuk tőle, teljesen ősz frizurával fog majd mutatkozni, az alábbi felvételt a forgatáson készítette róla Greta De Lazzaris.

Még sosem szerepelt Netflix-alkotásban, ez lesz számára az első, az alkotást a tervek szerint Rómában mutatják be októberben, a streamingszolgáltatónál november 13-án debütál. Fia, Edoardo Ponti rendezésében készült el a film, illetve a forgatókönyvet is ő írta, az alábbi felvételen vele látható.

- Amikor a fiam felajánlotta a szerepet, egy álom vált valóra számomra. Örömmel vállaltam el a munkát. Imádtam Madame Rosát alakítani. Egy kemény, mégis törékeny nő, egy igazi túlélő. Sokban emlékeztet a saját édesanyámra - magyarázta a Deadline-nak.

Loren egy holokauszttúlélőt játszik, akit az utcán kirabol egy szenegáli fiú, akit végül bocsánatkérésre sarkall, később szoros barátságot kötnek egymással, az ő kapcsolatuk kialakulására épül az egész történet. 

Romy Schneider és Alain Delon legendás szerelme

Romy Schneider és Alain Delon évekig éltek párkapcsolatban, de sajnos az élet elválasztotta őket egymástól. Képes összeállításunkban megnézheted, milyen szépek voltak együtt.

Romy Schneider szenvedélyesen szerette Alain Delont - Ritkán látott fotókon az egykori sztárpár

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük