A forgatáson szeretett bele nős kollégájába Sophia Loren - A házasságukat is tönkretette

Sophia Loren azonban végül nem ment feleségül hozzá.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Cary Grant 1949-ben vette feleségül Betsy Drake színésznőt, akivel két filmben is együtt szerepelt. Házasságuk éveken át harmonikus és boldog volt, ám az ötvenes évek végén megromlott a kapcsolatuk, ebben pedig nem más, mint Sophia Loren játszott fontos szerepet.

Cary Grant ugyanis beleszeretett a világhírű olasz színésznőbe az 1957-ben bemutatott Büszkeség és szenvedély című kalandfilmjük forgatásán, ám feleségétől ennek ellenére nem volt hajlandó elválni. Nem sokkal később szintén együtt kezdték forgatni a Magányos apuka megosztaná című családi vígjátékot, melynek forgatókönyvét Cary Grant felesége, Betsy Drake írta.

Az eredeti tervek szerint Betsy Drake is szerepelt volna a filmben, ám miután Cary Grant teljesen belebolondult Sophia Lorenbe, elintézte, hogy inkább neki adják a feleségének szánt szerepet, és még a forgatókönyvet is átíratta a kedvéért. Az elsöprő erejű fellángolás ellenére azonban Cary Grant és Sophia Loren még azelőtt szakítottak, hogy a forgatás véget ért volna.

Cary Grant azonban nem volt hajlandó beletörődni, hogy Sophia Loren kiadta az útját, és nagyon igyekezett visszahódítani a legendás szexszimbólumot, de nem sikerült neki – Sophia Loren ugyanis inkább Carlo Pontihoz ment feleségül 1957-ben. Mindezek után pedig Betsy Drake is elköltözött Cary Granttől, válásukat pedig 1962-ben mondta ki hivatalosan a bíróság.

Femina - Világsztár - Fantasztikusan néz ki a 82 éves Sophia Loren - Még mindig vérbeli díva

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük