Vérfagyasztó! Brutálisan megszurkálta barátnőjét a színész

Késsel támadt rá

Shelley Malil akár életfogytiglani börtönt is kaphat, ha a bíróság bűnösnek találja.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2008 augusztusában az egész világot sokkolta, amikor emberölés kísérletének vádjával letartóztatták Shelley Malil indiai származású amerikai színészt, aki augusztus 10-én több mint húsz késszúrással halálosan megsebesítette barátnőjét, Kendra Beebe-t.

A negyvenéves szűz című vígjáték 45 éves sztárjának első bírósági tárgyalására csütörtökön került sor, ahol Malil bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott vádakban, de hozzátette, hogy az egész eset véletlenül történt, ő ugyanis nem akarta barátnőjét megölni.

Véletlen baleset történt szerinte

- Nagyon sajnálom. Fogalmam sincs, hogyan történhetett mindez. Most láttam először a sebesüléseiről készült fényképeket, és teljesen ledöbbentem. Ha ránézek a fotókra, még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy a kezemben tartott kés a felelős azokért a sebekért - magyarázta a sztár.

Shelley Malil felidézte a majdnem tragédiába torkolló éjszaka eseményeit, de nem titkolta el, hogy vannak pillanatok, amelyekre nem igazán emlékszik, miután szó szerint elszabadult a pokol.

Önvédelemből tette

Malil elmondása szerint, amikor megérkezett barátnője lakására, ott találta Kendrát és egy barátját, David Maldonadót, amint éppen borozgattak. Malil attól tartott, hogy a férfi bántani akarja őt, ezért követte a konyhába.

Maldonado azonban a ház előtt parkoló kocsijához ment, Malil pedig meg volt róla győződve, hogy a férfi a fegyveréért ment ki a házból, és le akarja őt lőni. Nem sokkal később valaki hátulról fejbe verte, ezt követően kezdődött meg a dulakodás.

Sztárok balesetei

Nézegess képeket!

Elolvasom

A színész a sötét lakásban a kezében tartott kést önvédelemből többször is belemártotta támadója testébe, majd mikor Beebe felkiáltott, hogy hívd a rendőrséget, rádöbbent, hogy a saját barátnőjét szúrta meg - egészen addig ezzel nem volt tisztában.

A bírósági tárgyalás hétfőn folytatódik, és ha bűnösnek találják Malilt, 21 évtől kezdve akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat. A végső ítélet kihirdetésére várhatóan kedden kerül majd sor.

Ezt is szeretjük