"Ő volt életem szerelme" Samantha Fox szívszorító vallomása elhunyt kedveséről

Sam gyászolja elhunyt szerelmét.

Samantha Foxot 16 év után választotta el a halál szerelmétől, Myra Strattontól.

Myránál 2013-ban diagnosztizálták a rákot, és két évvel később, 2015 augusztusában adta fel a küzdelmet a gyilkos kór ellen.

Menedzsere és szerelme is volt egyben

Samantha 2003-ban jelentette be, hogy menedzsere, Myra Stratton többet jelent számára egyszerű munkatársnál.

"Lefeküdtem már más nőkkel is Myra előtt. Az emberek leszbikusnak tartanak, de én igazából nem is tudom, hogy mi vagyok. Annyi bizonyos, hogy szerelmes vagyok Myra Strattonba, a menedzserembe. Teljes szívemből szeretem, és vele akarom leélni az életemet" - nyilatkozta az énekesnő 12 évvel ezelőtt.

2009 augusztusában Samantha a sajtó tudomására hozta, Myrával annyira elkötelezettek egymás iránt, hogy hivatalosan bejegyzett élettársak lesznek.

Szerelme halála sokként érte az énekesnőt, az utolsó pillanatig reménykedett a gyógyulásban.

"Nem tudom, mi lesz velem most, hogy ő nincs itt. Széthullott az egész életem, az egész világom. Ő volt életem szerelme. Ő volt a lelki társam. Az igazi, akire mindig is vártam. Nem tudom, mit tegyek nélküle" - nyilatkozta Samantha Fox a Daily Mailnek.

A 49 éves Samantha Fox képeitől leesik az állad! Igen, még most is ugyanolyan dögös

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük