Férje és lánya gyászolja! Tüdőrákban elhunyt a közkedvelt színésznő

Sada Thompson nemcsak a színházban, hanem a televízióban is nagyon sikeres volt.

2011. május 4-én, 83 éves korában, Danburyben elhunyt Sada Thompson amerikai színésznő, adta hírül a New York Times. Halálát tüdőrák okozta.

Sada Thompson 1927. szeptember 27-én látta meg a napvilágot az Iowa államban található Des Moines városában, színészi pályafutása pedig az ötvenes évek közepén kezdődött.

A Broadway sztárja lett

Többnyire vidéki színházakban lépett fel olyan előadásokban, mint A mizantróp, a Sirály vagy az Ivanov, 1955-ben New York kisebb színházaiban is sikerrel bemutatkozott.

Egy évvel később kapta meg élete első televíziós szerepét, 1959-ben már a Broadwayben lépett fel a Juno című musicalben, élete talán legnagyobb alakítását pedig a Twigs című előadásban nyújtotta.

Az előadás érdekessége, hogy Sada Thompson egymaga formálta meg a darab négy szereplőjét, egy anyát és három lányát, egyedülálló alakítását pedig méltán jutalmazták díjesővel, egyebek közt a rangos Tony-díjjal.

2000-ben forgatott utoljára

Eredetileg neki szánták Irene Lorenzo szerepét az All in the Family című sorozatban, ám az első epizód után - a Norman Lear producerrel való nézeteltérése miatt - lecserélték Betty Garrettre.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb színészhalottjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

1978-ban rábízták Kate Lawrence megformálását a Family című sorozatban - ennek köszönhette népszerűségét és ismertségét, alakításáért pedig három Golden Globe-jelölést és egy Emmy-díjat is begyűjtött.

Utoljára 2000-ben állt a kamerák elé az Ed Harris rendezte Pollock című életrajzi filmben, amiben a világhírű festőművész, Jackson Pollock idős édesanyját alakította.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Sada Thompson 1949. december 18-án házasodott össze Donald E. Stewarttal, egy lányuk született, Liza Stewart, akiből jelmeztervező lett.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük