Meg Ryan: A férjem fűvel-fával megcsalt!

Eddig azt hittük, hogy a csalfa színésznő miatt ment gallyra a sztárpár házassága, ám ez nem teljesen helytálló.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Meglepő tényeket közölt Meg Ryan 2001-ben bekövetkezett válásával kapcsolatban, melyek teljesen más színben tüntetik fel Dennis Quaid-hez fűződő viszonyát.


Ismeretes, hogy a két hollywoodi sztár 1991-ben kelt egybe, miután Quaid leszokott a kokainról, majd rá egy évre megszületett egyetlen fiuk, a ma már 17 éves Jake.

A külvilág felé mindig boldognak mutatkoztak, ezért is robbant kisebb bombaként, amikor kiderült, az ezredfordulón Ryan összegabalyodott az akkor hatalmas népszerűségnek örvendő Russel Crowe-val.

Bár néhány hónap után szakítottak, ez elég volt arra, hogy a sértett férj beadja a válópert, melynek következtében végül 2001-ben elváltak útjaik. Mivel egyikük sem nyilatkozott a szakítás okairól, a bulvársajtó Ryan afférját tartotta lehetséges indoknak, ami a színésznő aladdig cukormázas romantikushősnő-imázsát erősen befeketítette.

Megdöbbentő vallomás

Most azonban úgy gondolta, ideje a nagyközönség elé állni a megdöbbentő igazsággal, hogy valójában az ő viszonya nem reakció, hanem válaszreakció volt férje hűtlenségére.

- Dennis fűvel-fával megcsalt a házasságunk idején, és ez nagyon fájdalmasan érintett. A viszonyaira főként akkor derült fény, miután már elváltunk – mesélte az Insight magazinnak.

Úgy gondolja, sokan elfordultak tőle akkoriban, és most már látja, hibát követett el, amiért nem akart beszélni a válásáról.

A sztárvilág leghíresebb szerelmespárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom
Bánni azonban nem bánja, sőt, a népszerűtlenséget is igyekezett a maga malmára hajtani.

- Végre nem kellett azzal törődnöm, mit gondolnak rólam mások. Teljesen ki tudtam vonulni a reflektorfényből és élni a saját életemet.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ami pedig Russel Crowe-t illeti, azt vallja, bár hozzájárult a válásához, nem miatta mentek szét a férjével, és csakis azért nem lehetett belőle hosszú kapcsolat, mert számára még nem volt ott az ideje.

Ezt is szeretjük