Betelt a pohár! 22 év után vége a népszerű színész házasságának

Russell Crowe-tól 22 év együttélés után válik a felesége, állítólag egy harmadik fél miatt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Válási hullám söpör végig Hollywoodon. Danny DeVito után most Russell Crowe jelentette be: elválnak feleségével.

A pár még 22 évvel ezelőtt találkozott egy filmforgatáson, és azonnal egymásba szerettek. Házasságra mégis csak 2003 tavaszán szánták el magukat, ám úgy tűnik, a 10. évfordulójukat már nem érik meg együtt.

Kézenfogva - mással

Nyáron már felröppentek olyan pletykák, hogy a Gladiátor sztárja és felesége elhidegült egymástól, ugyanis egyre többször kapták lencsevégre Danielle Spencert azzal a táncossal kézen fogva sétálgatni, aki a párja lett a Szombat esti láz című műsorban.

Akkor még cáfolták a híreket, hogy gond lenne a házasságukkal, és színpadias csókban forrtak össze, ahányszor csak fényképezőt láttak.

Mostanában azonban már jószerével nem is találkoznak, Crowe egyfolytában forgatott, a következő időszakban hat filmmel is jelentkezik.

Szerepel többek között a Nyomorultakban, egy bűnügyi thrillerben, a Broken Cityben, jelenleg pedig Emma Watsonnal forgatja a Noah munkacímű fantasztikus elemekkel átszőtt filmet.

A pár életében is egymást követték a hullámhegyek és völgyek, Crowe ugyanis nem a szelíd bárány hírében áll.

2001-ben például összejött kolléganőjével, Meg Ryannal, aki ekkor még Dennis Quaid felesége volt, a 48 éves szakállas rosszfiúért azonban otthagyta férjét. A románcuk ugyanakkor nem tartott sokáig, és Crowe visszament kedveséhez, akit később el is vett.

Nem bírta a dühkitöréseket

A hollywoodi hírforrások azt is tudni vélik, hogy a 43 éves Danielle Spencer azért is távolodott el férjétől, mert nem bírta már elviselni a férfi dühkitöréseit.

Sármos sztárapukák a gyerkőcökkel

Nézegess képeket!

Elolvasom

Legutóbb a Hazugságok hálója sztárja egy szállodai portást vágott fejen egy telefonnal, csak mert feldühödött, hogy nem tudta utolérni a feleségét.

Ekkor a színészt börtönbe is csukták tettéért, felesége pedig igen keményen kommentálta az esetet.

- Nem bocsátom meg a viselkedését, nem akarok mentségeket keresni, az nem én lennék - nyilatkozta akkor az asszony.

A párnak eddig mégis sikerült a problémákon felülemelkedni, mint most is mondták, igyekeznek minél kulturáltabban elválni, hogy két gyerekük, a 8 éves Charles és a 6 éves Tennyson ne nagyon sérüljön.

Ezt is szeretjük