Hamar legyőzte a kór! Rákbetegségben elhunyt a közkedvelt színésznő

Rosel Zech az egyik legismertebb német színésznő volt, színpadon és filmen egyaránt szerepelt.

2011. augusztus 31-én, Berlinben, 69 éves korában, rákban elhunyt Rosel Zech világhírű német színésznő, adta hírül a The Hollywood Reporter.

Rosel Zech 1942. július 7-én látta meg a napvilágot Berlinben, gyerekkorát pedig Hoya városában töltötte, ahol érdeklődése korán a színészet felé fordult.

Színházi színészként kezdte

1962-ben, 20 évesen lett a landshuti South Bavarian City Theater - mai nevén Lower Bavarian State Theatre - társulatának tagja, az elkövetkező évtizedek során pedig többek között hamburgi, stuttgarti és müncheni színházak színpadain bizonyította tehetségét.

40 évig tartó filmes pályafutása a hetvenes évek elején kezdődött: 1970-ben kapta első szerepét a The Pot című tévéfilmben, három évvel később pedig Ulli Lommel The Tenderness of Wolves című pszichológiai horrorfilmjében tűnt fel.

Habár csak egy kisebb szerepet kapott a meleg sorozatgyilkosról szóló alkotásban, a film producere, Rainer Werner Fassbinder így is rögtön felfigyelt rá, ezzel pedig egy legendás együttműködés vette kezdetét.

Egy csapásra nemzetközi sztár lett belőle

A világhírű német művészfilmrendező ugyanis 1981-ben Lola című filmjében adott neki egy mellékszerepet, egy évvel később azonban már rábízta a ma már klasszikusként számon tartott Veronika Voss vágyakozása című mozi főszerepét.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb színészhalottjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A film 1982-ben megkapta a Berlini Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét, rendezőjét a torontói filmfesztiválon is kitüntették, erőteljes alakításának köszönhetően Rosel Zech pedig egy csapásra a nemzetközi sztárok közé emelkedett.

Mindezek ellenére szinte kizárólag német produkciókban vállalt szerepet, külföldi filmekben pedig csak elvétve bukkant fel, de láthattuk többek között az 1991-es Salmonberries című drámában, illetve a Chanel 4 csatorna által forgatott, Hemingway életét feldolgozó minisorozatban.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Rosel Zech fél évszázados karrierje során több mint 70 mozi- és tévéfilmben, illetve számos népszerű sorozatban szerepelt, élete utolsó éveit pedig Berlinben töltötte. 2011 nyarán diagnosztizáltak szervezetében rákot, ami néhány hét alatt legyőzte.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük