Rák miatt távolították el az ismert sztár állkapcsát

Elveszítette a hangját

Rogert Ebert napjaink egyik legtekintélyesebb filmkritikusa, aki már több alkalommal is legyőzte a rákot.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Roger Ebert napjaink egyik leghíresebb amerikai filmkritikusa, akinek írásait közel fél évszázada tartó pályafutása során kétszáz újság közölte, de 15 könyv és számos népszerű tévéműsor is fűződik a nevéhez. Magyarul 2006-ban, az Európa Kiadó gondozásában jelent meg Száz híres film című kötete, amiben a filmtörténet száz, általa legfontosabb alkotását elemzi.

Balra Russ Meyer rendezővel a hetvenes években

Munkásságát számos díjjal ismerték el, 1975-ben például ő volt az első kritikus, aki Pulitzer-díjat vehetett át, 2005 júniusában pedig úttörő módon saját csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en. A 67 éves újságíró tehát igazi sztárnak számít, aki a mai napig aktívan dolgozik, habár az elmúlt években számos alkalommal meg kellett műteni.

Tucatnyi műtéten esett át

Ebert a közelmúltban az Esquire magazinnak adott egy felkavaró interjút, amely a lap márciusi számában jelenik majd meg. Ebben meglepő őszinteséggel meséli el a rákkal való küzdelmének, illetve megpróbáltatásainak történetét, a tucatnyi operációról nem is beszélve, amelyeken a különféle betegségek miatt kellett átesnie.

2002 elején az orvosok pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála, és habár úgy tűnt, hogy sikerült eltávolítani a rákos daganatot, egy évvel később a nyálmirigyeit támadta meg a halálos kór. A sugárkezelés alatt egyetlen pillanatra sem hagyta abba a munkát, ám a kemoterápia jelentős mértékben károsította a hangját.

Nem akar újabb műtétet

2006. június 16-án újra meg kellett műteni, ezúttal állkapcsa egy részét távolították el a rák miatt, illetve légcsőmetszést hajtottak rajta végre, emiatt pedig teljesen elveszítette a beszédképességét. Ebert azóta egy speciális géppel, illetve papírral és ceruzával kommunikál, az Esquire-nek is így adott interjút.

Sztárok, akik legyőzték a rákot

Nézegess képeket!

Elolvasom

A világhírű filmkritikusnak az orvosok felajánlották, hogy még egy operációval megpróbálhatják visszahozni a hangját. Ám ő elutasította azt, mondván, elege van már a műtétekből, és akkor sem akarna újabb operációt, ha a rákja visszatérne.

Egy megható cikkben pedig a halálával is számot vetett, amiről tudja, hogy közeledik, de saját bevallása szerint nem fél tőle.
Ezt is szeretjük