Súlyos alkoholista az Oscar-díjra jelölt Rip Torn

A legendás színésznek, Rip Tornnak komoly gondjai vannak az itallal, ráadásul megint részegen ült a volán mögé.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gyakran előfordul, hogy a beképzelt sztárok úgy érzik, rájuk nem vonatkoznak a törvények, ezért több mindent megengednek maguknak, mint a hétköznapi emberek.


A népszerű amerikai színészre a jelek szerint ez túlzottan igaz, Rip Tornt ugyanis tavaly december közepén megint lefülelték a rendőrök, hogy ittasan ült a volán mögé.

December 14-én a 77 éves sztár egy kocsmában itta le magát, a csapos elmondása szerint pedig jócskán részeg volt, mikor úgy döntött, távozik.

A tanácsok ellenére visszautasította, hogy egy taxi szállítsa haza, ehelyett bepattant Subarujába, melynek tetejére egy fenyőfa volt kötözve.

Nem sokkal később egy rendőr kiszúrta, hogy az autópálya leállósávjában hajt, amikor pedig megállította, látta, hogy vörösek a szemei és az alkohol szagát is érezte.

Nem ez volt az első ilyen kínos eset

Ezek után Torn visszautasította a rendőr felszólítását, hogy menjen néhány métert egyenes vonalban, arra hivatkozva, hogy az út nem eléggé vízszintes. A szondáztatásra is nemet mondott, miközben mindenféle szitkot szórt a rendőr fejére.

Részeg sztárok leleplező fotói

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ráadásul nem ez volt az első eset, hogy Torn részegen ült a volán mögé. 2004-ben például egy taxival ütközött össze, 2006 decemberében pedig egy traktorral – mindkét esetben holtrészeg volt.A jelek szerint tehát az Oscar-díjra jelölt színésznek komoly gondjai akadnak az alkohollal, ami a róla készült sokkoló fotón is meglátszik. Ha azonban továbbra is ilyen felelőtlenül viselkedik, elképzelhető, hogy hosszabb időre is bevonják majd a jogosítványát.
Ezt is szeretjük