Legyőzte a halálos kór! Elvitte a rák a legendás zenészt

A Doors alapítója, Ray Manzarek 74 éves korában feladta a harcot az eperákkal.

74 éves korában elveszítette a rákkal való harcot a legendás énekes-billentyűs, a Doors alapítója, Ray Manzarek.

Jim Morrison egyik legjobb barátja egy németországi speciális klinikán hunyt el, ahol epevezetékrákját kezeltette. Halálakor felesége, Dorothy Manzarek, valamint testvérei, Rick és James Manzarek tartózkodtak mellette.

Megalakult a Doors

Manzarek 1965-ben lett a zenetörténelem egyik legjelentősebb alakja, amikor véletlenül találkozott az UCLA film- és színházművészeti szakán az ugyancsak ott tanuló Jim Morrisonnal, és egy rövid beszélgetést követően közös bandát alapítottak. Morrison első találkozásukkor elénekelte pár szerzeményét, köztünk a Moonlight Drive-ot is.

- Még sohasem hallottam ahhoz fogható rockdalszöveget, lenyűgözött. Még beszélgettünk egy kicsit, mielőtt elhatároztuk, hogy bandát alapítunk és csinálunk egy csomó pénzt - nyilatkozta később Manzarek.

Egy meditációs összejövetelen találkozott John Densmore-ral, aki a dobosuk lett, valamint Robby Kriegerrel, aki pedig a gitárosuk. A Doors a hatvanas évek egyik legvitatottabb rockzenekara volt. Világszerte több mint százmillió albumot adtak el, és csak az Egyesült Államokban 19 arany-, 14 platina- és 5 többszörös platinalemez tulajdonosai.

A Light My Fire volt az első dal, amit Krieger a bandának írt, és a szám három hétig vezette a Billboard százas toplistáját. Az L. A. Woman, a Break on Through to the Other Side, a The End, a Hello, I Love You csak néhány a zenekar ikonikus dalai közül.

Távoztak a pillérek

Morrison 1971-es halála után Manzarek sikeres szólókarrierbe fogott, majd 2002-ben újra turnézni kezdett a Doors gitárosával, Robby Kriegerrel.

Az elmúlt évek zenészhalottai

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Szomorúan hallottam barátom és zenekartársam halálhírét. Boldog vagyok, hogy az utóbbi évtizedben újra Doors-dalokat játszhattam vele élőben. Ray fontos része volt életemnek, örökké hiányozni fog - mondja Krieger.

- Nem volt a világon olyan billentyűs, aki jobban alátámaszthatta volna Jim Morrison szövegeit. Ray, teljes zenei összhangban éreztem magam veled. Olyan volt, mintha egy lélek lettünk volna, alapozást adva Robbynak, és hagyva Jimet lebegni minden felett. Hiányozni fog a zenei testvérem - írta John Densmore.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük