Az életéért küzdenek! Életveszélyes állapotban szállították kórházba a népszerű énekest

Életveszélyes állapotban szállították kórházba Randy Travist.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kritikus állapotban van súlyos szívelégtelensége miatt a countrysztár Randy Travis, akit azért kellett kórházba szállítani, mert egy vírus megtámadta a szívét.

Az 54 éves énekeslegenda most az életéért küzd, sajtósa pedig csak a betegség tényét közölte a nyilvánossággal.

Az életéért küzd

Egyelőre még nem tudni, egyáltalán meg lehet-e menteni a zenész életét, az orvosai állítólag nem nagyon bíznak a felépülésében.

A hatszoros Grammy-díjas énekes a country történelmének egyik legkedveltebb és legsikeresebb előadója. Feltétlen megbecsülésnek és tiszteletnek örvendett, aztán a válása után teljesen kivetkőzött magából, és alkoholista lett.

Először azzal okozott botrányt, hogy részegen és meztelenül egy építkezésbe hajtott autójával, ahol le is akarta lőni a segítségére siető munkásokat. De annyira ittas volt, hogy elájult a balhé közben.

Botrányt botrányra halmozott

Néhány nappal később pedig szintén ittas vezetésen kapták, ráadásul az utcán összeverekedett egy idegen férfival, csak úgy, minden ok nélkül.

Tragikusan fiatalon elhunyt sztárok

Nézegess képeket!

Elolvasom

A bíróság előtt bűnösnek vallotta magát, 2000 dolláros büntetést és száz óra közmunkát kapott, valamint be kellett vonulnia egy elvonóra is.

Ezután sikerült magát összeszedni, és karrierje újra szárnyalt, egészen a váratlan betegségéig.

Ezt is szeretjük