Élőholttá plasztikázott roncsok

Több tucatszor feküdtek kés alá, aminek meg is lett az eredménye. Íme 4 iszonyatosan szétműtött hölgy, akik szinte már nem is emberek.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Alicia Duvall

A brit modell igazi plasztikamegszállott, Alicia Duvall ugyanis függőhöz méltó módon egyszerűen képtelen abbahagyni, amit egyszer elkezdett. Saját bevallása szerint eddig ötven szépészeti beavatkozást végeztek el rajta, az egészben mégis az a legironikusabb, hogy ezek miatt csúfult el ilyen iszonyatos módon.


A szilikoncica kinézete leginkább egy olvadó, torz Barbie babára emlékeztet, amit valamelyik kisgyerek dobott be a tűzbe, bizarr arcának egyetlen pontjában sem fedezhetünk fel már semmiféle természetességet.

Duvall mellét 14 alkalommal műtötték meg, ezek után az is csoda, hogy mellszövete nem változott csatakos péppé, ha már ennyiszer feküdt kés alá. Persze nehogy azt higgyük, hogy jól járt, hiszen az utolsó néhány műtétet már azért kellett elvégezni rajta, hogy a korábbi beavatkozások szörnyű végeredményét korrigálják.

Egyik implantátuma ugyanis szó szerint csomós lett, az orvosok azonban ennek ellenére is próbálták lebeszélni arról, hogy megint kés alá feküdjön. Duvall azonban hajthatatlan, és ami a legszörnyűbb, hogy már 12 éves lánya is a plasztikáztatást fontolgatja!

Connie Stevens

Connie Stevens megdöbbentő átalakulását látva simán megkockáztatható a kijelentés, hogyha így folytatja, előbb-utóbb letaszítja a trónról Jocelyne Wildensteint - közismertebb nevén a Macskanőt -, minden idők legrémisztőbb plasztikai roncsát.

Stevens fényképeit nézegetve talán el sokan el sem hiszik majd, hogy a 70 éves legendás színésznő évtizedekkel ezelőtt igazi szexszimbólum volt, aki férfiak millióinak fejét csavarta el szépségével és szexepiljével.


Pedig így igaz, Connie színésznőként és énekesnőként is nagy hírnevet szerzett magának több mint fél évszázaddal ezelőtt, habár filmjeinek többségére már nem nagyon emlékszik az utókor. Az öregség azonban őt sem kímélte, emiatt döntött úgy a sztár – aki mellesleg saját csillagot is kapott a hollywoodi Walk of Fame-en -, hogy műtéti úton fiatalodik meg. A ráncfelvarrások, kollagén- és botoxkezelés hatására arcbőre tényleg kisimult, ám az összhatás mégis szörnyű.

Joan Rivers

Amerika egyik legnépszerűbb televíziós személyisége két hónapja töltötte be 75. életévét, azonban feltehetően nincs ember a földön, aki szemre meg tudná mondani. Joan Rivers ugyanis simán letagadhatna két évtizedet korából, ám ez a helyzetén túl sokat nem változtat, hiszen szétplasztikázott arcát látva bármelyik pillanatban simán szerepet kaphatna egy szörnyfilmben. A sok elrontott plasztikai műtét végeredményét látva jogosan merülhet fel bárkiben a kérdés, hogy az idős sztárok vajon miért nem tudják csak egy kicsit jobban visszafogni sebészeiket, megtalálva ily módon az arany középutat, ha már mindenképpen el akarják tüntetni az öregedés jeleit testükről.


A tengerentúli tévénézők Joan Riverst elsősorban pimasz magatartásával és hangos, reszelős hangjával azonosítják. Júniusban például Russell Crowe kapcsán hangot adott őszinte véleményének, csúnya és illetlen káromkodások formájában. Az egészben az volt a kínos, hogy Rivers nem volt tisztában azzal, hogy élő adásban szerepel, emiatt az incidens miatt aztán félbe kellett szakítani az adást, és el kellett hagynia a stúdiót.

Mamie Van Doren

A 77 éves színésznő átalakulása igazán megdöbbentő, rá sem lehet ismerni egykori önmagára, úgy szétplasztikáztatta saját arcát. Pedig Mamie-t évtizedekkel ezelőtt a hányatatott sorsú legendás milliomos, Howard Hughes fedezte fel, akiről Martin Scorsese készített életrajzi filmet Leonardo DiCaprióval a főszerepben. Szinte hihetetlen, hogy ugyanaz a nő csavarta el Hughes fejét, aki a legújabb róla készült fotókon bizarr fejével néz vissza ránk. Joan Lucille Olander sokat köszönhet az extravagáns milliomosnak, aki kisebb szerepet adott neki az RKO stúdió filmjeiben.


Első férje 17 éves korában vette feleségül, Mamie pedig még négyszer házasodott meg élete folyamán, jelenlegi férjével lassan 30 éve házasok. A színésznő saját bevallása szerint 60 éves korában plasztikáztatott először, de azóta behozta az elvesztegetett éveket. Különösen bizarr, hogy időskorára is bent hagyta melleiben a méretes implantátumokat, amelyek szintén nagyban hozzájárulnak a rémisztő összhatáshoz.

Van Dorent egy időben az Universal fimstúdió Marylin Monroe vetélytársaként szerette volna befuttatni, ám sosem sikerült neki a szőke ikon nyomába érnie. Ez persze nem akadályozta meg abban, hogy olyan sármőrök fejét csavarja el élete során, mint Elvis Presley, Clark Gable, Tony Curtis vagy Steve McQueen.

OLVASD EL EZT IS!

  • pamela anderson
  • plasztika

2009 legiszonytatóbb plasztikái

  • nicole kidman
  • mickey rourke

2008 legvisszataszítóbb plasztikái

Ezt is szeretjük