Meghalt a világhírű Oscar-díjas rendező, Anthony Minghella

Londonban elhunyt Anthony Minghella, akinek nevét Az angol beteg és a Hideghegy tette világhírűvé.

Az 54 éves korában elhunyt művész filmjeit karrierje során 24 Oscar-díjra jelölték, ezzel az egyik legsikeresebb kortárs angol rendező volt.

A rengeteg jelölést három, világsikert aratott filmjéért kapta: az 1996-os Az angol betegért, a három évvel később készült Tehetséges Mr. Ripley-ért és a 2003-as Hideghegyért.

A legnagyobb szakmai elismerést, a legjobb rendezőnek járó aranyszobrocskát Az angol betegnek köszönhetően zsebelhette be.

Magányos alkotó volt

A Wight szigetén, 1954-ben született Minghella szülei jégkrémkereskedők voltak. Karrierjét kis színházakban kezdte, producerként, emellett pedig több együttesben is zenélt. Rendezni a ’80-as évek végén kezdett, először Beckett-darabokat. Dolgozott a BBC-nek, majd Ralph Fiennesszel folytatott együttműködése világhírűvé tette, miután Az angol beteg 1996 legjobb filmje lett. Minghella másfél éven keresztül, szinte teljesen bezárkózva dolgozott a regény filmadaptációján:

- Nagyon óvom a magánéletemet, és rendkívül visszahúzódó tudok lenni.

Íróként nem könnyű társaságban forogni, hisz a munkám szükségszerűen magányos. Túl hosszú időt töltünk el magunkban, és ez nem tesz jót, így aztán nagyon feldobott, mikor végre forgatni kezdhettünk – nyilatkozta.

Az elmúlt évek legemlékezetesebb Oscar-díjai

Nézegess képeket!

Elolvasom
Az angol beteg hatalmas sikerét a későbbiekben még kétszer is megismételte: mind A tehetséges Mr. Ripley, mind a Hideghegy remek fogadtatásban részesült. Utolsó munkája egy, a BBC számára készített detektívtörténet volt.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Halála okáról egyelőre nincs információ: egyes híresztelések szerint egy rutinműtét során bekövetkezett agyvérzés, mások szerint szívroham vitte el. Hongkongi származású feleségét hagyta maga után, gyermeke nem volt. 54 évet élt.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük