Autóbalesetben életét vesztette a népszerű zenész

Az Electric Lights Orchestra egykori tagja, Mike Edwards szeptember 3-án szenvedett halálos autóbalesetet.

2010. szeptember 3-án, 62 éves korában egy meglehetősen szokatlan és tragikus autóbalesetben életét vesztette Mike Edwards, adta hírül a Daily Mail.

Egy hatszáz kilós, elszabadult szénabála csapódott ugyanis a világhírű angol zenész furgonjának, ami emiatt összeütközött egy másik, szembejövő gépjárművel, ám annak utasa megúszta sérülések nélkül a balesetet.

A rendőrség még mindig nyomoz

A rendőrség azonnal nyomozni kezdett az ügy kapcsán, mert feltételezésük szerint a szénabála egy farmer traktorjáról zuhanhatott le, aki a Devon megyei Harbertonford és Halwell nevű települések között dolgozhatott a baleset idején.

Mike Edwards 1948. május 31-én született Londonban, ismertségét pedig az Electric Lights Orchestra nevű angol rockegyüttesnek köszönhette, amelynek 1972 és 1975 között volt tagja.

Gyümölcsökkel is zenélt

A népszerű együttes fellépésein hamar felfigyeltek a különc Edwardsra, aki bizarr jelmezekben nem éppen szokványos módon csellózott - gyakran előfordult például, hogy grapefruittal vagy naranccsal szólaltatta meg hangszerét.

Az ELO-ban töltött néhány éve alatt az együttes számos korai lemezén működött közre. Őt hallhatjuk játszani például az ELO II, az On the Third Day, a The Nigth the Light Went On (In Long Beach), illetve az Eldorado című albumokon.

Az elmúlt évek zenészhalottai

Nézegess képeket!

Elolvasom

1975-ben saját maga döntött a távozás mellett, helyét pedig Melvyn Gale vette át a bandában. Felvette a buddhista vallást, a nevét Swami Deva Pramadára változtatta, és csellótanításból tartotta el magát.

- Ő is fellépett az ELO első élő koncertjén 1972-ben, a következő három évben pedig együtt turnézott velünk, és nagyban hozzájárult különös hangzásvilágunk kialakításukhoz. Hamar a közönség kedvence lett, nagyon fog hiányozni mindenkinek - olvasható a gyászhír az együttes hivatalos honlapján.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük