Kidobták a bemutatóról! Részegen randalírozott az ismert színész

Michael Fassbender túl sokat ivott saját filmje londoni premierjét követően.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Michael Fassbender részegen randalírozott egy londoni bárban. A Becstelen brigantik ír sztárja David Cronenberg új filmjének, A Dangerous Methodnak a brit fővárosban tartott premierje után rúgott ki túlságosan is a hámból.

A 34 éves színész úgy felöntött a garatra, hogy nem tudott a saját lábán távozni.

Háton cipelték ki

Fassbender Londonban partnereivel, Keira Knightleyval és Viggo Mortensennel a GQ partiján közösen ünnepelt A Dangerous Method bemutatóját követően, ahol igencsak a pohár fenekére nézett.

Eleinte csak részegen táncolt, majd a zongoránál próbálkozott, egyre harsányabb kedve pedig már zavaró volt a többi vendég számára.

A The Sun szerint a személyzet udvariasan megkérté, távozzon, ám ő ennek nem tett eleget. Végül azzal vívta ki minden jelenlévő rosszallását, hogy rágyújtott egy nemdohányzóknak kialakított teremben. Ezt követően az egyik biztonsági őr a hátán cipelte ki a sztárt. 

A szabadban aztán zavartalan szívhatta a cigarettát, és az sem zavarta, hogy határtalan jókedvét a fotósok is megörökítik

Részegen németül is beszél

Tavaly novemberben azzal a kijelentésével hívta fel magára a figyelmet, mely szerint az alkohol hatására szárnyakat kap a német nyelvtudása.

Részeg sztárok leleplező fotói

Nézegess képeket!

Elolvasom

A német származású, Heidelbergben született színész két éves volt, amikor szülei Írországba költöztek. Bár jól ért németül, állítása szerint szülei és a nagyanyja fáradozási ellenére a mai napig akadozva beszél, kivéve, ha iszik. Ebben az esetben megered a nyelve - legalábbis ő maga így érzi. 

Michael Fassbender olyan sikerfilmekben szerepelt, mint a 300, az X-Men: Az elsők vagy a Becstelen brigantik. A Shame - A szégyentelen című angol drámában játszott karakter megformálásáért neki ítélték a 2011-es Velencei Filmfesztiválon a Legjobb férfi alakítás díját, és jelölték a 2012-es Golden Globe-ra a Legjobb drámai színész kategóriában. 2008-ban az Európai Filmakadémia jelölte a Legjobb férfi alakítás díjára az Éhség című angol-ír történelmi drámában nyújtott teljesítményéért.

Ezt is szeretjük