Fotó! Már 18 éves Melanie Griffith legkisebb lánya! Stellával kapták le a városban

Ő is szőke, mint az édesanyja.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Melanie Griffith színésznőt és lányát, Stella del Carmen Banderast a minap kapták lencsevégre Los Angelesben, ahol igazi anya-lánya napot tartottak.

Állítólag együtt voltak bevásárolni, majd egy szépségszalont is meglátogattak, hogy lazuljanak egy kicsit, miközben megbeszélik ügyes-bajos dolgaikat.

Bár Melanie Griffith közel 40 évvel idősebb gyermekénél - Stella szeptember 24-én ünnepelte a 18. születésnapját -, ez nem látszik rajta, legalábbis az alakját a képen látható szűk farmerban egy 30 éves, gyermektelen nő is megirigyelhetné.

Pedig a színésznőnek ráadásul Stella csak az egyik gyereke a háromból, két fia és egy lánya született a férjeitől az idők során. A legidősebb közülük Alexander Bauer, aki Steven Bauer színésszel kötött házasságában jött világra 1985-ben.

Don Johnson, akihez kétszer is hozzáment, a ma már 25 éves Dakota Johnson édesapja. Antonio Banderas pedig Stelláé - vele 1996-ban keltek egybe, és idén júniusban jelentették be, hogy elválnak.

Bár manapság kevesebbet forgat, a színésznő legutóbb egy spanyol sci-fiben állt a felvevőgép elé, melynek címe - egyelőre még csak spanyol nyelven - Autómata. Érdekesség, hogy ezt a filmet még férjével, Antonio Banderasszal készítette.

Meglepő sztárválások

Olyan párok is szakítottak idén, akikről nem hittük volna. Nézd meg a képes összeállítást!

Róluk aztán tényleg nem gondoltuk volna, hogy egyszer elválnak!

Nézegess képeket!

Elolvasom

 

Ezt is szeretjük