Ismét elhunyt egy legenda: meghalt Muhammad Ali

Az olimpiai és világbajnok ökölvívót 74 éves korában, helyi idő szerint péntek este érte a halál.

A család szóvivője is megerősítette a hírt, hogy pénteken, 74 éves korában elhunyt az olimpiai és világbajnok amerikai nehézsúlyú ökölvívó, Muhammad Ali.

A polgárjogi aktivistaként, illetve az ENSZ békenagyköveteként is ismert legenda évtizedek óta küzdött a Parkinson-kórral, mely miatt egészségi állapota hosszú ideje folyamatosan romlott. Nehézlégzés panasza miatt vitték be egy phoenixi kórházba, itt érte a halál helyi idő szerint péntek este.

Egy biciklilopás vezette el a boxterembe

Muhammad Ali 1942. január 17-én született Louisville-ben Cassius Marcellus Clay jr. néven. Gyermekkora nehéz körülmények között telt, köszönhetően annak, hogy az amerikai Délen a rasszizmus ekkor még mindennapos volt.

Ez vezette el azonban a boxterembe is, miután ellopták biciklijét, egy rendőr mutatott neki pár alapmozdulatot, hogy meg tudja védeni magát, hamar beleszeretett azonban az ökölvívásba, 16 évesen pedig az iskolát is a sportra cserélte.

Az Ohio folyóba dobta olimpiai aranyérmét

Tehetsége nagyon gyorsan megmutatkozott, az 1960-as római olimpián pedig aranyérmet szerzett. Hazatérve azonban szomorúan tapasztalta, hogy a fajgyűlölet miatt erről szinte tudomást sem vesznek, így érmét az Ohio folyóba dobta. Később többszörös világbajnoki címet is szerzett, boxkarrierje során pedig olyan legendákat győzött le, mint Floyd Patterson, Sonny Liston és Frazier.

Meghurcolás és rehabilitáció

Miután csatlakozott Malcolm X polgárjogi mozgalmához, áttért a muszlim hitre - nevét is ekkor változtatta meg -, 1967-ben pedig vallási okokra hivatkozva megtagadta a katonai szolgálatot, ami miatt megfosztották engedélyétől, és öveit is elvették. Az öt év börtönt végül sikerült elkerülnie, innentől kezdve azonban szinte egész Amerika rossz szemmel nézett rá.

Michael Jackson utolsó fotója! Senki sem gondolta, hogy 2 napra rá meghal

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ali 1981-ben vonult vissza a profi ökölvívástól. Sokan az 1996-os atlantai olimpiát tekintik rehabilitációjának, mikor a már súlyos beteg Ali gyújtotta meg az olimpiai lángot. Pár évvel később, 1999-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az évszázad legjobb sportolójának választotta.

Muhammad Alinál 1984-ben diagnosztizálták a Parkinson-kórt, mellyel a kezdetektől fogva méltósággal küzdött. Élete során négyszer házasodott meg, két fia és hét lánya van. Egyikük, Laila Ali maga is világhírű boxoló lett.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük