Már nincs visszaút! Újabb sztárpár döntött a válás mellett

Mayim Bialik és párja, Michael Stone kilenc év házasság után döntöttek a válás mellett.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kilenc év házasság után válik az Agymenők című sorozat sztárja, Mayim Bialik és férje, Michael Stone.

A hírt a zsidó származású színésznő a saját blogján tette közzé néhány napja.

Zsidó esküvő

Mayim Bialik gyerekszínészként kezdte a karrierjét, később három epizód erejéig feltűnt a McGyverben, valamint a Michael Jackson Liberian Girl című dalához készült klipben is.

Az igazi sikert számára az Agymenők című sorozat hozta meg, amiért még egy Emmy-jelölést is besöpörhetett.

A színészet mellett egyetemre járt, itt ismerte meg párját, Michael Stone-t, akivel 2003-ban egy valódi zsidó szertartás kertében kimondták a boldogító igent.

Házasságuk alatt két fiuk született, a hétéves Miles és a négyesztendős Frederick.

Hollywood egyik irigyelt párja voltak, ám szerdán sokak megdöbbenésére a színésznő bejelentette, hogy kilenc év után elválnak.

Nehéz döntés volt

- Sok töprengés és önvizsgálat után Michael és én meghoztuk a döntésünket: kibékíthetetlen ellentétek miatt elválunk. A válás rettenetesen szomorú, fájdalmas, és a gyerekek számára érthetetlen. Nem volt könnyű döntés - írta szomorúan a blogjában.

Íme, a legkedveltebb gyereksztárok most

Nézegess képeket!

Elolvasom

Később hozzátette, a kisfiaik a legfontosabbak számukra, és mindent megtesznek majd azért, hogy minél kevésbé sérüljenek a szüleik válása miatt.

Úgy tűnik tehát, hogy a 36 éves színésznőnek, aki köztudottan a vegetáriánus hírességek közé tartozik, nincs jó éve, hiszen augusztusban még autóbalesetet is szenvedett, de szerencsére nem történt nagyobb baja.

Ezt is szeretjük