Brutálisan szétszabták az egykor bájos Mary Tyler Moore-t

Mary Tyler Moore láthatóan nehezen birkózik meg a korával, műtétek sorával próbálja visszafordítani az időt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 71 éves Mary Tyler Moore-t valódi tehetségként tartják számon, de túlzásba vitt arcfelvarrásai miatt már senki se veszi komolyan. Emberi vonásaival színészi hírnevét is elvesztette, a számos beavatkozás kapcsán megszállottságát a szintén függő Joan Rivershez hasonlítják.

Merev vonásai és meghúzott bőre szánalmassá teszik

A legutóbbi fotókon egyértelműen látszik, hogy az arcimplantátum mellett szemhéját is megemeltette, ettől tűnik arca állandóan csodálkozónak. Természetesen fogsora sem valódi, sőt, szemöldökét is újrarajzolták.

Moore átváltozása és kétségbeesett fiatalítási kísérlete már csak azért is szomorú, mert a természetes szépség a maga korában valódi sztárnak számított. A csinos barna lány táncosnak készült, de végül az egyik legnépszerűbb amerikai műsorban, a Dick Van Dyke Show-ban kötött ki.

Sikeres szerepek sora sem tette elégedetté

Karrierje innentől meredeken ívelt felfelé, 1970-re már önálló vígjátéka futott a tévében. Tehetségét bizonyítja, hogy a vicces szerepek mellett a komolyabb karaktereket is remekül hozta.

Miután a Robert Redford rendezte 1980-as Átlagemberek című filmért Golden Globe-díjat nyert a Legjobb drámai színésznő kategóriában, sorra következtek az olyan sikerek , mint a Gyagyás család, a Zsarolók városa vagy a Mesterlövészek.

Színpadon is szerepelt

Tévés szerepléseivel párhuzamosan színpadi színésznőként is keresett lett, Broadway-darabjai – mint a Sweet Sue vagy az Álom luxuskivitelben musical-feldolgozása – több száz előadást értek meg.

Sztárok plasztika előtt és után

Nézegess képeket!

Elolvasom

Moore háromszor volt férjnél, először 18 évesen mondta ki az igent Richard Carlton Meekernek, akitől egy fia is született, Richie. Válásuk után egy évvel ment hozzá Grant Tinkerhez, az NBC vezetőjéhez, akivel közösen több tévés vígjátékot is indítottak.

1981-ben váltak el, miután egyetlen fiuk egy lövöldözésben életét vesztette. Harmadik férje dr. Robert Levine orvos, aki remélhetőleg szakmailag is rajta tartja szemét a szépészeti műtétekért túlságosan is rajongó feleségén.

Ezt is szeretjük