Tragédia! Cukorbetegsége miatt halt meg az ismert zenész

Marvin Isley 20 évig küzdött a cukorbetegséggel, és a lábait is amputálni kellett.

2010. június 6-án, életének 56. esztendejében, egy chicagói kórházban elhunyt Marvin Isley, a világhírű Isley Brothers formáció egykori basszusgitárosa, akinek a banda sajátos hangzásvilágát is köszönhette.

Bár a kórház szóvivője nem kívánt nyilatkozni halálának pontos okáról, valószínűsíthető, hogy a fekete zenész a diabétesz szövődményeibe halt bele.

Későn eszmélt

Isley évtizedeken keresztül küzdött súlyos cukorbetegségével, amivel eleinte igyekezett nem törődni. Ám miután több alkalommal is stroke-ja volt, majd mindkét lábát amputálni kellett, ráadásul a bal kezével is gondjai akadtak, 1996-ban otthagyta a zeneipart.

Az 1953-as születésű Marvin Isley egészen kiskorától a zenei pályára készült. A középiskola elvégzése után a Long Island-i C. W. Post főiskolára ment, ahol végül zene szakon diplomázott.

1973-ban, testvérei közül a legfiatalabbként csatlakozott az Isley Brothers formációhoz, melyet bátyjai alapítottak még 1954-ben, de a kritikusok szerint igazán akkor kezdtek sikereket elérni, amikor Marvin is velük zenélt.

Remek zenész volt

- Az Isley Brotherst hihetetlenül alábecsülik. Amikor még Marvin is velük zenélt, olyan helyeken léptek fel, mint a Led Zeppelin vagy a Rolling Stones, és semmivel sem voltak rosszabbak náluk - véli a cleveland-i Rock and Roll Hírességek Csarnokának kuratóriumi igazgatója.

Az elmúlt évek zenészhalottai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Legnagyobb sikereik között volt a Twist and Shout, melyet később a Beatles dolgozott fel, 1969-ben pedig Grammy-díjat kaptak az It's Your Thing című dalért.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

- Ha figyeltem volna az orvosaimra, és megértettem volna a cukorbetegséget, ugyanúgy, ahogy a zenét, akkor ez a sok rossz talán nem történt volna velem - nyilatkozta 2001-ben az akkor már nagybeteg sztár.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük