Egyre súlyosabb Margaret Thatcher egészésgügyi állapota

Az egykori Vaslady, Margaret Thatcher korábban több szélütést is elszenvedett.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Margaret Thatcherre az is emlékszik, aki a nyolcvanas években még a homokozót túrta a kislapáttal, és jobban érdekelte a mikuláscsoki, mint a világpolitika.

Mindennél jobban imádta a politikát

A híres politikusasszony szívósságáról, aki – mindmáig egyetlen nőként - 1979-1990 között az Egyesült Királyság miniszterelnöki tisztjét töltötte be, sok mendemonda keringett. Többek között azt suttogták elég volt neki csupán négy óra alvás a munka mellett.

Ami a mindenki által ismert becenevét illeti, állítólag a szovjet védelmi minisztérium által szponzorált Vörös csillag nevű újságban nevezték először Vasladynek, válaszul egy 1976-os beszédére, melyben a Szovjetunió agresszív politikáját bírálta. A becenév azonban annyira elnyerte tetszését, hogy hamarosan már mindenfelé így utaltak a vaskezű és hihetetlen memóriával bíró politikusra.

Bár ő még maradt volna a székében, a rendszerváltás után népszerűsége annyira lecsökkent, hogy végül 1990-ben lemondott posztjáról. Egyetlen igaz szerelméről, a politikáról azonban sokáig nem tudott elválni. Kitartását az állam is díjazta: ő lett eleddig az egyetlen olyan brit miniszterelnök, akinek még életében szobrot emeltek a londoni parlamentben.

Lassan teljesen elbutul

Sajnos a kiváló politikusasszony egészsége az ezredforduló után egyre rosszabbra fordult: 2002-ben többször is szélütése volt, ezért orvosai megkérték, vonuljon vissza, és ne tartson több nyilvános beszédet. Ami nem is nagyon sikerült volna, hiszen az agysejtek elhalása következtében a rövid távú memóriája kezdett kihagyni. 2007-re már olyannyira súlyos volt a leépülése, hogy korábbi szóvivője megerősítette, már egyáltalán nem tud visszaemlékezni a frissen történt dolgokra.

Tavaly augusztusban hivatalosan is megerősítették, hogy demenciában szenved, vagyis szellemileg fokozatosan leépül. A betegség többek között memória- és beszédzavarral, depresszióval, paranoid tünetekkel jár együtt, súlyosabb esetben állandó felügyeletre is szüksége van a betegnek, az elkóborlás veszélye miatt.

A legszexibb sztármamik

Nézegess képeket!

Elolvasom
Lánya, aki 2008-ban jelentette meg memoárját, először 2000 környékén vette észre, hogy egyre feledékenyebb az édesanyja. - Majdnem leestem a székről döbbenetemben. Ahogy láttam anyámat, aki kétségbeesetten kereste a megfelelő szavakat a fejében, alig hittem a szememnek. 75 éves volt, de én mindig úgy láttam, mint egy időtlen, kortalan, és száz százalékig megtörhetetlen valakit – írja.Egy alkalommal Thatcher például elfelejtette, hogy férje 2003-ban meghalt – ám az a 11 év, amikor Vasladyként kormányozta szeretett hazáját, annyira beleégett pórusaiba, hogy kevés emléke között még mindig annak az időnek a történései világítanak legfényesebben.
Ezt is szeretjük