Így néz ki ma a Boney M énekesnője - Már 68 éves Marcia Barrett

Marcia Barrett 1975-ben lett a Boney M tagja.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
Marcia Barrett 1975-ben lett a Boney M tagja.

1976-ban jelent meg a Boney M első stúdióalbuma Take the Heat off Me címmel, amelyen olyan örökzöld slágereik is helyet kaptak, mint a Daddy Cool vagy a Sunny. A Németországban megalakult banda nevét rövidesen világszerte megismerték, a kirobbanó sikerben pedig óriási szerepet játszott Marcia Barrett, aki kivételes énekhangjával járult hozzá a diadalhoz. 

A négytagú együttesből ugyanis csak ő, illetve a másik Jamaicából származó énekesnő, Liz Mitchell tudott csak énekelni, ezért aztán csak az ő hangjukat hallhatjuk a Boney M lemezein. A zenekar másik két eredeti tagja, Maizie Williams és Bobby Farrell az éneklés helyett profi tánctudásukkal vették ki a részüket a fellépésekből, ahol rikító kosztümjeikben léptek a közönség elé.

Marcia Barrett egészen a nyolcvanas évek második feléig volt a zenekar tagja, a Boney M 1986-os első feloszlása után ugyanis kilépett néhány évre az együttesből. A kilencvenes évek elején rákbetegsége miatt nem tudott turnézni a Boney M-mel, majd miután meggyógyult, szólókarrierbe kezdett: első önálló lemeze 1999-ben jelent meg Survival címmel, amit 2005-ben egy második album követett. Marcia Barrett októberben ünnepli majd 69. születésnapját, és habár Maizie Williams idén is koncertezett Boney M néven, ő már nem lépett fel vele.

Ma 67 éves az ABBA szőke bombázója - Így néz ki ma Agnetha Falstkog

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük