18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Madonna nem kívánatos a férje számára

Mégsem tökéletes a szexuális életük

Madonna elpanaszolta, hogy férje teljesen elhidegült tőle az utóbbi pár hétben.

No, szerencsére nem nőügy, pusztán egy újfajta fogyókúra. Guy ugyanis egy olyan diétába kezdett bele, aminek lényege, hogy reggelire és ebédre kalóriaszegény süteményeket majszol.

A cukormentes édességeknek köszönhetően azonban elvesztette a szex iránti érdeklődését, ami komoly aggodalommal töltötte el feleségét.

Madonna szerint férje korábban naponta kívánta az aktust vele, de a diéta idején nem volt egyáltalán semmi kettejük közt, Guy a diétának köszönhetően jó pár kilót elvesztett.

Sőt többet is, mint amennyit kellett volna, így aztán több barátjuk, többek között Kelly Clarkson és Jennifer Hudson is kipróbálták a fogyireceptet.

Nem kívánt mellékhatások

Másoknál mindenesetre jobban bevált, sőt, náluk nem is volt semmiféle mellékhatása a sütiknek. Azonban a sziklaszilárd házasságnak köszönhetően Madonna áthidalta valahogy a szexmentes estéket.

Az énekesnő egyébként teljesen elégedett férje ágybéli teljesítményével, így aztán nem okozott nagy törést kettejük között a libidómentes pár hét.

Többször beszámolt már arról, hogy milyen szerencsés nő valójában, hiszen Guy-jal tökéletes lepedőakrobaták, és hihetetlen szexuális élményeket tudnak megélni együtt.

A sztárvilág szexszimbólumai

Nézegess képeket!

Elolvasom
A most megjelenő Hard Candy című albumán is lesz egy dal, az Incredible, mely a hihetetlenül jó szexuális életüket hivatott bemutatni.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A "Sex with you is incredible", vagyis a Szex veled tökéletes-sor pedig kifejezetten Guy lepedőakrobata-képességeire utal.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük