Erre senki sem számított! Edzőterem lett Madonna villájából

Madonna 6 millió fontért vásárolta meg a londoni luxusvillát, amit házával akart egybeépíteni, de ez nem jött össze.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Madonna és férje, Guy Ritchie még a tavalyi év során tettek szert a londoni villára potom hatmillió fontért – átszámítva több mint kétmilliárd forintért. Az ingatlan egy másik óriási lakás mellett helyezkedik el, mely szintén az énekesnő tulajdonában van.

A terv eredetileg az volt, hogy a két házat felújítási munkákkal egybeépítik, így egy óriási méretű kúriát lehetett volna kialakítani Madonna és családja számára.

A hivatalos papírokat azonban nem sikerült elintéznie a popsztárnak, így aztán le kellett tennie terveiről, és engedélyek hiányában úgy döntött, hogy a villát edzőteremmé alakítatja át.

Madonna saját személyi edzőjét is beköltöztette a villába, hogy bármikor igénybe tudja venni szolgáltatásait. James D’Sila stúdiót nyitott hát, ami eredetileg csak Madonna és barátai igényeit elégítette volna ki.

Eleinte mindössze néhány barátját hívta meg egy kis wellnessre és edzésre az énekesnő, de híre ment az edzőteremnek és tömegek kezdtek el érdeklődni utána. A saját szórakozásra felépített edzőterem jó kis üzletnek bizonyult, így Madonna hivatalosan is megnyitotta a fitness-villa kapuit, természetesen kifejezetten exkluzív vendégek számára.

Megverték vagy plasztikázták?

Madonna a közvélemény figyelmét azonban nem csak fitnessteremmé nyilvánított villájával vívta ki az utóbbi időben, hanem azzal is, hogy bal szeme alatt hatalmas monoklival fényképezték le a Claridge’s Hotel előtt.

A monokli két dolgot is jelenthet: az énekesnő vagy összetűzésbe keveredett, és bemostak neki egyet, vagy – és ez valamivel valószínűbb – egy plasztikai műtét utóhatásáról lehet szó.

Ezt is szeretjük